Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót vallásos nevelés történetéből

14 Imre Lajos. A Szabad Egyház mindegyik formájában az állammal ma is ugyanezen viszonyban áll, és az „államegyház'

4 névről való lemondás csak e régóta forrongó elégedetlenség kifejezője volt. b) Jogosúlt a kérdés, hogy, ha az egyház és állam között ilyen feszült volt a viszony az állami patronatus és felügyeleti jog kérdését tekintve, mi az oka, hogy kisebb, máról holnapra magától is elmúló, vagy erőszakkal elfojtott eretnekségektől eltekintve, ez az ellentét nem okozott egy nagy szakadást, épen a legforróbb időben, az egyház tagjai között. A kérdés megfejtését a skót egyháznak az egyhá/ról alkotott fogalmában bírjuk. Sajnos, nincs rá hosszabb időnk ezt történetileg levezetni, máshol főpontjaiban a változást már jeleztük

1), itt csak egy dokumentumot a kor fölfogására: Rutherford kátéjában így ír: ,,Ki az egész (értsd: látható és láthatatlan) egyház feje és főkormány zója ? Egyedül Krisztus, aki az egyház királya".

2) Az az egyház tehát, mely a földön van, mely látható, és áll „Isten népéből akik választattak örök életre az ő igéje és lelke által, bűnből kegyelemre és dicsőségre

1', egyedüli fejét Jézusban bírja, és mint ilyen kettős kötelessége van: egyik, hogy megvédelmezte szabadságát a világi hatóság ellen, mely „amennyiben keresztyén, bír hatalommal az egyház testében, mint egy tag, de mely nem kormányozhatja az egyházat, még ha keresztyén is, mert a kormányzat „az egyházban magában, Krisztus mátkájában van ura és parancsolója alatt", másik, hogy „hallja meg a pásztornak, Jézus Krisztusnak igejót és hangját, és kövesse őt", a hivők tartsanak össze „mint a hogy összetartja a király seregét a zászló és a jelszó." Nyilvánvaló mindebből, hogy az egyház egységének gondolata akkor is — mint mindig— a skót egyházban nagyon előtérbe volt nyomulva. Rutherford írja egyik levelében egy ismeretlennek, aki tőle a magánistentisztelet ügyében két tanácsot : „nem tudom, a magán istentisztelet összeegyeztethető-e a nyilvános istentisztelettel. Nem ismerek egy tagját sem az egyháznak, aki in specie más kultuszt tartana, mint az egyház, és így nem látom a törvényszerűségét a privát imádságnak akkor, mikor nyilvános imádság, éneklés, vagy bibliaolvasás történik. Kétlem, hogy egyetlenegy rósz lenne a kultuszban, melyre a hallgatók nem mondhatnak mind áment, még a műveletlenek és hitetlenek is. De ki mondana áment a magán imádságra a gyülekezeti imádság alatt. Azt hiszem, hogy ha a gyülekezet kezdhet ') Tanulmányok a skót vall. nevelés történetéből I. Hamilton kátéja. Theo'l. Szaklap. 1912 113 1. 2) Rutherford: The Sourne of Christian Religion. 17—18. fj. Mitchell: Catechisms of second Reformation. London 1886. 168. köv. 11.