Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Schneller István dr.-tól: Jézus messiási tudatának kialakulása
174 Dr. Schneller István. rozottan visszautasítja. Mind a 3 evangéliom szerint, Jézus, miután az egybegyűlt farizeusok (Mt. 22, 4 2), illetőleg írástudók (Mk. 12, S 5 és Luk. 20, 3 9) őt kérdéseikkel siker nélkül kívánták sarokba szorítani — most velük szemben lép fel aggresszive. Kinek fia Krisztus ? 1: ez az ő kérdése s ők egyezően (Lk-nál is ez van feltételezve) azt felelik: „Dávidnak a fia". Mire Krisztus ezt abszurdumként állítja oda, mivel Dávid a Krisztust Urának mondja s így nem lehet fia. Jézus Krisztusnak nincsjly legitimációra szüksége. Ő nem Dávid fia, hanem Ura. 0 ezt a nevet, címet, mint amely csak a külsőségekben elzüllő zsidóságnak van kedvére — nem viselheti. Ez irányzat követőitől ezért is óvja Krisztus annyira, oly kórlelhetlen kemény szavakban közvetlen ezután az őt örömest hallgató népet. A „Dávid fiúság" feleletére zúdúlnak az írástudók és farizeusok fejére azok a hétszeres ,.jaj"-ok (Mt. 23 u sköv.), a nép előtti kipellengerezésük. Ok kívánnak a nép vezérei lenni: holott a nép tőlük óvakodjék, őrizkedjék (Mk. 12, 38—40· Lk. 20 45—4 6)· S mégis van egy hely és pedig Mt. (21, 1 5 stb.)-nál, amely szerint Jézus — legalább úgy látszik — tudatosan ós nyíltan a „Dávid fiúságot" helybenhagyja. Ez ama föntérintett jelenet, amidőn a gyermekvilág őt a templomban a „Hozsanna Dávid fia" kiáltással ünnepli. A főpapok és tudósok, akik benne a Krisztust nem látják — emiatt bosszankodva fordulnak Jézushoz, kérdezve őt, hogy hallja-e azt, amit ezek mondanak ? Jézus „Hallom"-mal felel, tehát úgylátszik helybenhagyja az ily címen való ünneplő üdvözlést. (Mt. 21, 1 6), csakhogy a VIII. zsoltárból való idézettel teszi azt, amely Istent nem mint Izraelnek, a zsidó népnek, hanem a világnak, az emberiségnek Urát dicsőíti, kinek neve fölséges az egész földön, s kinek méltósága dicsőséges az egek fölött, ki csudás módon alkotta az eget és égi testeket, s ki fölséges, dicsőséges és hatalmas volta dacára sem feledkezik meg a gyarló emberről, sőt őt, az embert dicsőséggel és méltósággal, csak keveset vonva le saját istenségéből, feldíszítő, s ki őt, az embert tette Urává Isten műveinek, mindent, a földet, a tengert, az összes élőlényeket, mind az ember lábai alá vetett, úgy, hogy az ember hálásan zengheti fölséges voltát az egész földön. Vannak, kik Istennek kegyelmét és az ember dicsőségét és méltóságát el nem ismerik és Istennel ellenkeznek ! Im, ezt teszik a farizeusok és írástudók most a Jézusban megjelent isteni dicsőséggel és méltósággal szemben s Jézus most ezekre a farizeusokra, írástudókra idézi a zsoltár e szavát: „A kisdedek ós csecsemők szájából alkottál oly hatalmat — ellenségeiddel szemben, mely az ellenséget, e bosszúsat tönkre teszi". (Zsolt. 8, 3). Jaj néktek farizeusok és írástudók!
