Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Könyvismertetés - Daxer György dr.-tól: Das Gottesproblem

160 Könyvismertetés. Fischer is hangsúlyozva elismeri, de míg az szerzőnk szerint egyedül minden gyakorlati szempont érvényesítése nélkül jön tekintetbe, addig ellenfelei ebben nem értenek vele egyet. Szer­zőnk — mondhatni — nagy ügyességgel és éles elműséggel puhatolja ki ellenfelei fejtegetéseinek gyengéit a nélkül, hogy velük igazságtalanul bánna. De azért még sem hisszük, hogy egészben igaza volna. Nézetünk szerint a szerző és nevezett theo­logusok álláspontja különbségének oka a történeti módszer hatal­máról táplált különböző felfogásban rejlik. És itt mi is kénytelenek vagyunk állást foglalni szerzőnk ellen, mert meggyőződésünk, hogy könyve első részében található fejtegetéseinek eredménye egyáltalán nem csak a történeti módszer alkalmazásán fordul meg. Ellenkezőleg azt hisszük, hogy pl. Jézus csodái, feltámadása hitelességének megállapításában a szerző gyakorlati hite is érvé­nyesült, amit abból is láthatni, bogy sok történész nem fogja az ő eredményei helyességét elismerni. S ha szerzőnk pl. szemünkre veti, hogy a tudomány nevében nem lehet a csoda lehetősége ellen protestálni (70. 1. jz.), úgy mi igazat adunk neki ebben, de ellenfelei bizonyára azt fogják mondani, hogy ő sem jogosult a tudomány nevében a csoda lehetőségét kimutatni. Szóval, ha bizonyos mértékben szerzőnknek törekvéseit honorálhatjuk is és fejtegetéseiből tanultunk is, de álláspontját teljesen magunkévá nem tehetjük. A továbbiakban aztán szerzőnk oly theologusokkal foglal­kozik, akik az ő nézetéhez hasonló állásponton vannak (Luthardt, "Wrede, Kunze, Kaftan T.), míg az ő vele legrokonabb lelkületű König Ε. felfogásának túlzásait elutasítja. Egy rövid befejezésben szerzőnk összefoglalja fejtegetései eredményét és itt mint fejte­getései folyamán is sokszor utal arra, hogy az istenről való is­meretünknek könyvében hangsúlyozott elméleti megalapozása mellett elismeri annak psychologiai és metaphysikai alapjait is. Szerzőnk könyvéből igen sokat tanulhatunk, csak kár, hogy nagy­kiterjedésű fejtegetései a problémának csak egy oldalát, egy szem­pontját ölelik fel, de ebbe aztán beható s erélyes gondolkodással igyekeznek behatolni és az olvasót bevezetni. Azért a könyv tanulmányozását minden érdeklődőnek melegen ajánlhatjuk. Dr. Daxer György.

Next

/
Thumbnails
Contents