Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 108 Síelényi Ödön. a tanítványok gyakorlati tendenciájával, de ő is lehetőleg enyhiti a mester tanításának éleit. E. mű hatása alatt állt a nemetalföldi Jan von Ruisbroek (1293-1381), aki szintén hozzájárul az eckeharti alapgondolatok életben maradásához. A gyakorlati vallásosság iránya pedig a német reformációban találja mintegy nagyszabású forradalomszerű kitörését. Csakhogy Luther nem egyszerűen misztikus, hanem jóval több ennél, magába olvasztva a misztika értékes (gyakorlati) elemeit, legyőzi annak intellektualizmusát, panteizmusát és quietizmusát, hirdetve, hogy Isten személyiség és hogy a vele való egyesülésnek (tehát nem egybeolvadás, egységesülésnek) az útja az erkölcsi személyiség megvalósítása mi bennünk, a belénk helyezett isteni célgondolatnak kialakítása a felebarátaink érdekében folytatott becsületes munka segítségével. A misztika spekulátiv tendenciáiban ellenben nem osztozik, ezeket némileg, a protestáns misztikusok Schwenckfeld, Francke, Weigel, de különösen Böhme veszik föl úira később pedig Fichte, Schölling, Hegel, Baader a misztikus gondolat e továbbfejlődésének kiemelkedő fázisai; legújabban pedig Eucken, de az aktivitás határozott hangoztatásával. E. metafizikájának idealisztikus monizmusa (az egy valóság szellemi, isteni), a fenomenalizmushoz közeledő gondolata a tér ós idő ideálitásáról, erkölcstani rigorizmusa, továbbá az isteni élet törvényszerű kifejlósének a gondolata, végre az a csak homályosan jelentkező gondolat, hogy minden ember más módon tükrözi az Universumot (Leibniz, Schleiermacher!), vagy hogy az egyén egy kisistenség: mikroteosz, mely egyesül a nagyistenséggel (makroteosz); nem vesztek el a filozófiai gondolkodásra nézve. A lólekalapról szóló tannak mintha visszhangját hallanók a nemrég elhunyt amerikai vallásbölcselő William James azon gondolatában, hogy a lélek tudattalan részében történik Isten és az ember közlekedése, a közvetlen megismerésről szóló elmélete pedig a modern intuicionizmusban találja mintegy folytatását. Az által pedig, hogy a hitbeli megismerést az objektiv kinyilatkoztatással szemben a szubjektív tapasztalat regiójába útalja, az u. n. modernisztikus vallásos irányok is indítást vehetnek és vesznek is tőle. Mint prédikátornak, mint a német filozófiai műnyelv egyik megalapozójának és végül mint a kedólypszichológia előkészítőjének ellenben csak történeti érdeme van. E. misztikus vonásairól itt nem mondok részletes ítéletet, mivel a misztika értékelését másik tanulmányomban kísérlettem meg. Annyit talán sikerült elérnem jelen úttörő értekezésemmel is, hogy a legújabb adatok felhasználásával és a tőlem telhető tárgyilagossággal kijelölhettem E. helyét a nőmet filozofálás és vallásos élet történelmében. Ezt a szerepót elég magasra kellett értékelnünk, ha egyébként a skolasztika