Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 100 Síelényi Ödön. den eudaimonisztikus motívum ily merev elutasítása E.-nak etikájának egyik legjellemzőbb sajátsága, mely egyébként az újabb német filozófiában is sűrűn felüti a fejét. (Kant, Fichte). E.-nál csak az a baj, hogy az önzetlenséget minden külső dolog és képzettől való elvonatkozásban, a tiszta semmiségbe való bevonulásban látja, már pedig ez úton lehetetlen az akarat pozitív elvéhez eljutni. (V. ö. Lásson i. m. 239). E. etikája távol tartja magát a szabad szellem testvéreinek antinom következtetéseitől. Igaz, hogy sűrűn hangoztatja az ember magasztos rendeltetését, nem egyszer vakmerő és félreértésre alkalmat nyújtó szavakkal, de azért nem felejti el kiemelni, hogy a lélek arra mégsem képes, amire az Isten, hogy tulajdonkóp nem is a teremtmény cselekszik, hanem az Isten. (161, 29.) Igaz, hogy nem külső törvénynek engedelmeskedünk, hanem belsőnk parancsának, de ez utóbbi isteni eredetű. Sűrűn int az alázatosságra. Az igazi alázatosság pedig az, ha az ember tudatában marad annak, hogy ő a semmiből teremtett valami („daz er natürlich ist geschaffen iht von nihte."), hogy nem maga választ, hanem a kegyelem által való megvilágításra bízza magát, hogy a helyeset eltalálja. (295, 21—24.) Bizonyítja ezt az is, hogy E. Krisztust állítja oda követendő mintaképül. Ismételten hangoztatja: Gyakorolja magát a lélek a Krisztus emberi volta követésében. Utánozza őt a szenvedésben, mert Istenen kívül nincs nagyobb dolog mint a szenvedés. Annál nemesebb az ember, minél többet szenved. (337, 35.) De van különbség szenvedés és szenvedés között. Ha ugyanis magadórt szenvedsz, akkor fáj a szenvedés, ha ellenben egyedül Istenért szenvedsz, akkor a szenvedés nem fáj, mert Isten viseli a terhét. (45, 23—27.) De ennél is fontosabb a lelki szegénység. Szegény ember az, aki semmit sem akar, semmit sem tud és akinek semmije nincs; aki tehát végleg elfordult a romlandó dolgoktól és az Isten felé hajlik. (280, 24.) Az Abgeschiedenheit magasabb foka ez, a passzív szemlélődés állapota, kontempláció. És E. mégsem hirdeti a merő quietizmust. A csendes szemlélődés igazában a lólekfenék tulajdona, ezt pedig meg kell őrizni a lólekerők mozgalmainak közepette. Isten szemlélése azonban éppen nem zárja ki szeretettevókenységet. A testről való teljes megfeledkezés nem fér össze a földi élettel és azért az Isten hol elrejti a legfőbb jót, (= önmagát) hol meg megmutatja magát, mint a jó orvos, (17, 40.) mert Isten nem rombolója a természetnek, hanem betetőzője. Érdekesen illusztrálja a szemlélő és cselekvő élet közti különbséget Márta ós Mária példájával (Luk. X, 42) és mint gyakran, most is erőszakot követ el a szövegen annak kimutatására, hogy Krisztus szavai szerint is Mártáé a magasabb