Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 98 Síelényi Ödön. óvatos mondásaival maga szolgáltatott alkalmat a támadásokra és zaklatásokra. Az az eszmény azonban, amely minduntalan felónk csillámlik az ő prédikációiból, mégis csak az erkölcstanában leli teljes megvilágítását, mely egyébként is rendszerének legértékesebb része. Eckehart etikája. Tanának némi következményei. Lásson helyesen utal arra (i. m. 216), hogy E. nagy nehézséggel állott szemben, midőn a földi élet erkölcsi céljait és feladatait megrajzolni igyekezett; mert hiszen szerinte minden erkölcsi cselekvés elve és előfeltétele az embernek Istenben való léte, a vele való reális egyesülés, vagyis a tér és idő, az összes földi feltételek ós viszonyok föle helyezkedés; hisz ép az az „Abgeschiedenheit" lényege, melynek legmagasabb foka az ú. n. lelki szegénység. Misztikus álláspontjának legegyenesebb következése volna tehát a quietizmus sőt aszkótizmus hirdetése. És mégis csodálattal fogjuk látni, hogy E., bár nem egy pontban korának szülötte, etikai tekintetben szerzetesi elfogultsága mellett is nem egyszer messze jövőbe tekint. Fejtegetései e kérdésnél különösen érdekkeltők. Az ideáljában rejlő passziv jelleget a pozitív erkölcsi ténykedés követeléseivel úgy próbálja kiegyeztetni, hogy szerinte mintegy a „szikrába" hatolt isteni világosság az az elv, melynek érvényre kell jutnia az egyes életfunkciókban. A fiúnak ama megszületése a lélekben tér és időtelen momentum, az pedig, hogy átmenjen az egész emberbe egy fokonként haladó fejlődés, (tehát idői valami). (Lásson). E. minden előtt az érzületi etika egyik legnemesebb képviselője és e téren tanai természetesen szintén kiváltották a hivatalos egyház dorgálását. És méltán, mert ő a külső cselekedetektől minden önértéket megtagad, fáradhatatlan annak hirdetésében, hogy az érzület, az akarat nemes voltában határozódik az erkölcsiség, a jellem, nem pedig a külső cselekedetekben, („swaz din enae meinende ist in den werken, daz ist ouch daz werc" 297, 11). Ha valaki 100 márka aranyat adna az Istenért, nagy dolgot cselekedett. De én azt mondom : ha meg van a komoly akaratom 100 márkát adni feltéve, hogy megvan, akkor Istennek valósággal megfizettem. Ellenben, ha a pápát saját kezem ütné agyon, de ez nem törtónt meg az akaratommal, én mint eddig elmennek az oltárhoz és misét mondanék, mintha semmi sem történt volna (56-57). Teljesen azonban nem veti el E. a külső cselekedeteket sem. A következőket tanítja róluk: „Minden külső cselekedetek azért vannak megszabva és elrendelve, hogy a külső ember általok Isten felé forduljon ós szellemi életre és jó cselekedetekre (tkp: zuo guoten dingen) indíttassék, hogy el ne keveredjék, önmagától távol valamely nem illő foglalkozásba, hogy ezáltal zabola tétessék rá, mely őt abban megakadályozza. hogy önmagától megfusson idegen dolgokba