Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A legújabb Kálvin-kép
A legújabb Kálvin-kép. 89 nomiák antinómiájánál, a predestináció-tanban lehet-é másképpen? Ott már, akármely oldalról akarjuk feloldani a feszültséget az isteni örökvégzés és az emberi szabadság között, egy észbontó logikai labirintusba tévedünk, amelyből nincs menekvés (374. skk.) De micsoda egyént és világot alakító és ujjászülő erők származnak e feszültség valláserkölcsi érvényesüléséből! (393. skk. 405. skk.). Elmondhatni, hogy az egész kálvinista valláserkölcsiség nem egyéb, mint ennek a feszültségnek életaktusokká való folytonos fölszabadulása — de egyszersmind szünetlen fönnmaradása is, nemzedékről-nemzedékre öröklődő életenergia alakjában. Ilyen lélektani kettősség az ember és a világ viszonya is Kálvinnál. Egyfelől ott áll a világról való lemondás kötelessége, az egészen aszketikus színezetű ,,meditatio futurae vitae" — másfelől a világgal való élés, a javak jogos felhasználása a világ megdicsőitésére éppoly kötelességszerűen, — mi több — a „zordon" Kálvin ilyet is ismer és elismer — a művészi gyönyörködés, a tisztességes élvezet szabadsága (288 skk ; 305 skk.). Hogy micsoda valláserkölcsi erők származtak és származhatnak itt is az antinómia két tagjának változatlan fönntartásából: nem kell bővebben rámutatnom. * * * Ez az örökös Scylla-Charybdis közti hajózás, ez a talányos, és csak a gyakorlati, élő vallásosság világánál érthető antinomikus vonás: ez az, ami szerény véleményünk szerint mindennél inkább biztosítja a legújabb Kálvin-kép elevenségét s a belső bizonyság meggyőző erejével tanúskodik hűségéről. 1) Az egyéniség élete valójában nem egyéb, mint a való és a kellő világ végzetes ellentétei közt való hányódásvetődés, több-kevesebb szerencsével. Minél gazdagabb vala*) „Merjük bemutatni azt a Kálvint, aki dogmatikájában éppoly kevéssé lesz a hagyomány, vagy mondjuk, a legenda Kálvinja, mint életrajzában nem az; mert hogyha a Kálvin életrajznak vannak katholikus legendái, a kálvini dogmatikáról protestáns legendák keringenek. És merünk ebben a Kálvinban annyi árnyalatot (nuance) felfedezni, amennyinek a nyomát sem látták benne; merünk ebben a Kálvinban épp oly sok ellentétet fölfedezni, amilyen szegénynek mondották őt az ilyenekben azelőtt. Hol az a hires márványtömb, az a kemény, az a hideg, amelyen erezetnek, repedésnek hire sincs?! Merünk bemutatni egy olyan Kálvint, aki titokzatos volna és érthetetlen, ha nem volna élő alak. Az élet a legynagyobb misztérium és a legnagyobb valóság. A Kálvin eszmevilága (pensée), amelynek látszólagos (és csak látszólagos-) ellenmondások voltak valósággal az alkotó elemei, élet volt, életforrás, amelyből még most, négy század multán is zuhog az ár. És mert valamiféle illúzióban minden szerző ringatózik, a miénk az, hogy a Kálvin eszmevilágának [ezt az életét megéreztük, és talán egy kissé több pontossággal, több erővel és több rokonszenvvel fejeztük ki, mint tették tiszteletreméltó dogmatörténész elődeink. . . ." Avant-Propos VII—VIII. o.
