Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A legújabb Kálvin-kép
82 Révész Imre. szervezésében is igyekezett egészen kálvini lenni és a Kálvin sajátos koncepcióihoz maradt hű. Annál több értelme volt pedig ennek, mert ezek a koncepciók, a Kálvin vallásos gondolkozásának rendszeres jellemvonásai, a legszorosabb és legvilágosabb összefüggésben vannak (mint később még rátérünk) magának Kálvin vallásának lényeges tulajdonaival. Innen, hogy a dispositio kérdését Doumergue a lehető legegyszerűbben oldj a meg: az 7/2sí/íaí/'olegteljesebb (1559) kiadásának keretében, mindenütt szinte lépésről-lépésre e mű vezérfonalán haladva dolgozza föl egész anyagát. Úgyhogy ezt a kötetét (és bizonyára a következőt is) bátran el lehetne nevezni az Institutio kommentárjának. Csak az a nevezetes és mindenek fölött értékes e kommentárban, hogy itt Kálvint nem annyira Doumergue kommentálja, mint sokkal inkább — maga Kálvin. A kommentárok szempontjából, tudjuk, ez az ideális követelmény s egyszersmind az ideális érdem is. A munkát meleghangú ajánlások s éppoly szerény, mint önérzetes előszó után „Introductiorí 1" nyitja meg, amely tömör összefoglalásban becses és szükséges tudnivalókat nyújt az Institutio történetéről, irodalmi és tudományos értékéről. A két első könyv (livre) megfelel az 1559-iki editio I. könyvének (De cognitione Dei Creatoris). Az első könyv címe: Prolegomena s tartalma (3 fejezetben, u. m. Isten dicsősége; a természeti vallás és az általános kegyelem; a kijelentett vallás és a szentírás) a második, Istenről szóló könyvvel együtt (ennek három fejezete: az Atya; a Teremtő; a Mindenható) teljesen felöleli az Inst, über primusa XVIII. fejezetének anyagát. A második és harmadik könyv (De cognitione Dei Redemptoris etc. ós De modo percipiendae Christi gratiae etc.) tartalmát aztán Doumergue munkájában 5 következő könyv dolgozza fel u. m. 3, a bűnös (3 fej.: A bűn; a bűn ós az ész; a bűn és az akarat) = Inst. II. 1—5 fej.; 4, a törvény (3 fej.: A tízparancsolat; a törvény és a keresztyének; a régi és új szövetség) = Inst. II. 6-11; 5, a közvetítő (2 fej.: A közvetítő személye; a közvetítő műve.) = Inst. II. 12—17; 6, a keresztyén élet (7 fej.: A hit; a hit által való megigazulás; a világról való lemondás s a világ fölhasználása; Kálvin ós az aszketizmus; a keresztyén szabadság; az imádság; a halál után) = Inst. III. 1—20 és 25; 7, a predestináció (3 fej.: A tan kialakulása; a tan előadása; a tan eredete és történelmi hordereje) = Inst. III. 21—24. Járúl még mindezekhez egy hatvan oldalnyi, a megelőzőknél sűrűbb nyomású Függelék·. ,,Αζ 1909-ikijubileum és Kálvin theologiája 1·' címmel. Ez a rendkívül becses adat- és idézetgyűjtemény (körülbelül a főmű tartalmának megfelelő csoportosításban) nemcsak a Doumergue szédületesen nagy olvasottságának és rendező elmeerejének a bizonysága, hanem egy
