Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Kováts J. István dr.-tól: A buddhizmus és a keresztyénség

298 Dr. ICováts J. István. vésbbé enyhíthető rendszereinek, melyeket az emberi értelem az istentagadás sűrű ködében . . . valaha alkotott."

1) A buddhizmusban sehol semmi fény, csak árnyék. Az egész buddhizmus olyan, mint egy hosszú, végnélkülinek tetsző éjszaka, melyben csak a buddhista erkölcstan néhány szép ragyogású csillaga hinti felénk sugarait, a nélkül azonban, hogy a sötétséget el tudná űzni. Hogy akadhattak olyanok, akik azt állították, hogy Jézus Buddha tanítványa volt s a buddhizmusból vette legszebb tanait, hisz a buddhizmus komor éjszaka, a keresztyénség meg verőfényes nappal, hol minden az isteni szeretet fénysugaraiban tündököl?! Jézus a világosság, nem Buddha. Mikor az idők teljességében eljön, éppoly sötétség uralkodik a nyugati világ lelkében, mind Buddha korában napkeleten. Alig néhány lélekben él már a nemesebb szikra. A tehetősebbek a gyönyöröket hajhászó epikureizmus, a nagy tömeg pedig a nyomor, a nélkülözések karjaiban. Csak egyben: az elégedetlenségben egyezik mind. Nem kisebb a sötétség, mint ötszáz esztendővel előbb Indiában, hol elégedetlenség, az élettől való félelem tölti el a milliók szívét. Ezt a félelmet mintegy életiszonnyá fokozza egy fantom, mely ott kisért már évezredek óta a keleti népek lelki világában: a lélekvándorlás tana. Fixa idea szerűleg nehezedik lelkükre az a hit, hogy az élet nem szűnik meg a halállal, hanem — jó vagy gonosz voltunk szerint — más és más alakban évszázadokon, sőt évezredeken át folytatódik. Mint Püeiderer mondja: „A lélekvándorlás, mely az élet kínjait örökösíti, az ind bölcselkedésnek annyira elmaradhatatlan, szilárd alaptótele, hogy még a Iegeretnekebb Sánkhya bölcsészeinek sem jutott eszébe azt kétségbevonni ós a buddhista üdv- vagy váltságtannak annyira lényeges dogmatikai előfeltétele, mint az eredendő bűn a keresztyén hittannak."

2) Ettől a fantomtól Buddha se tudott megszabadulni. Csak azt látta és érezte, hogy a brahmanizmus önsanyargatásai nem vezethetnek a várva várt szabadulásra s borzasztó orvosszert ajánlott a földi szenvedések megszüntetésére: a mindenről való lemondást, a lassú halált, a semmiségbe, a nirvánába való merülést. Milyen borzasztó orvos az, aki csak a halállal tudja a betegséget meggyógyítani, a szenvedést, a fájdalmat elnémítani! Milyen más a mi „Orvosunk!" Keze érintésére, lába nyomán, szavai hallatára mindenütt élet támad, életkedv költözik a lelkekbe. Nem a halálban, hanem a halál fölött is diadalmaskodó örökéletben talál menedéket a lélek! ») I. m. 266. 1. ') Das Wesen der Religion. II. kt. 219. 1.