Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Vincze Sándortól: Tatianus apologiája

208 Vincze Sándor. χρησιμον οπως μηδέ τό γένειον δωρεάν ν.αΟ-ειμένον αυτών έχωσιν. Κρησκης γοϋν ό έννεοττενσας tf/ μεγάλτ} πάλει παιδεραστία μεν πάντας ύπερψεγκεν, φιλαργυρία δέ πάνυ προσεχής ην. &ανάτον δέ ό καταφρονεί)· συμβουλεύων ούτως αυτός εδεδίει τον θάνατον ώς και Ίουστϊνον /.α'}όπερ και έμέ ους κακψ τω ΰανάτφ περιβαλείν Ίΐραγματεύσασ&αι, διότι κηρΰιτων την άλή&ειαν λιχνους τους φιλοσόφους ν.αί απατεώνας συνήλεγχεν. τίνας δ'αν και έδει διώξαι τον φιλόσοφον εΐ μη μόνους υμάς; od εν έίφατε μη δει ν δεδιέναι τον d-άνατον, κοινωνουντες ημών τοις δόγμασι μή διά την άν&ρωπίνην δοξομανίαν, ώς 3

Αναξαρχος, άποίϊνήσκετε, χάριν δέ της του Dεοϋ γνώσεως τοϋ θανάτου ν.αταφρονηταί γίνεσ&ε. Α ρ. 21, 3—7. részletét sokféleképen fordítják és értelmezik. Úgy ^hiszem, a következő fordítási kísérlet fedi az értelmet: ,,0, aki a halálmegvetésre tanított, annyira félt a haláltól, hogy azzal a gondolattal foglalkozott, hogy Justinust és engem a halálba, mint valami rossz állapotba juttasson, mert J. az igazságról szóló tanításában a filozófusokat, mint gazembereket és csalókat álcázta le. Mely filozófusokat szokott volt üldözni, mint épen benneteket (tudnillik cynikusokat)." Kukula fordítási kísérlete

1) nagyon is mesterkélt. A szöveg egymásutánjának logikai összefüggésével találom ellentétesnek a Hilgenfeld kísérletét,

2) hogy tudniillik ίμης helyett ί,μάς-t olvassunk olyan értelemben, hogy Crescens az összes filozófusok közül csak a keresztyéneket üldözte. IX. Ibid. (p. 22, 7): έχω δεικνίειν την τούτων οϊκονομίαν. υμευς ν.αια/.οααεε, ν.αί ό 7ΐιστεόων ε7ΐιγνώσεται. Χ. Cap. 21 (ρ. 23,17—19): διόπερ άποβλέψαντες πρόςτά οίκε'ια άπομνηιιονευααεα ν.αν ώς όιιοίως μυ&ολογοϋντας ήμώς\ άποδέξασ&ε. XI. Cap. 24 (ρ. 26, 15 — 17): παραχωρονμεν υμίν τά μή ωφέλιμα, ναι νμείς η πείσΟητε τοις δόγμασι ν ημών η ν.ατά τό ομοιον τών ήμειέριον ημϊν εκχωρήσατε. Schwartz, Worth, Daniel

3) és Ottoval szemben Maranusnak és Kukulának kell igazat adnunk és νμών-ύμετέρων helyett ημών-ήμετέρωνΊ olvasnunk, mert csak igy van a szövegnek logikus értelme.

4) XII. Cap. 25 (p. 27, 3 — 5): στασιώδεις δέ έχοντες τών δογμάτων τάς διαδοχάς άσυμφωνοι πυης τους συμφώνους εαυτοί ς διαμάχεσ&ε. XIII. Cap. 26 (ρ. 27, 28): δια τί γαρ εγκαλούμαι λέγων τά έμά, τά δ'έμον πάντα ν.αταλύειν σπεύδετε; Α szöveg igy helyesebb, az összefüggés logikusabb, mint Schwartz javításával: τά δέ του κόσμου πάνταϊ) ') i. m. 5. ο. 2) i. m. 32. ο. 3) Τ. der Apologet. Halle, 1837. 68. ο. 2. jegyzet. 4) ν. ö. Gröne, Tatian (Bibi. d. Kirchenv.) Kempten, 1871. 63. ο; Kukula i. m. 7. o. 5) v. ö. Harnack, Giessener Festschrift, 1884. 53. ο.; Gröne i. m. 65. o.; Kukula i. m 8. o.