Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Vincze Sándortól: Tatianus apologiája

Tatianus apologiája. Kronológiai és exegetikai tanulmány. Aránylag nagy ós gazdag Tatianus Oratiójának 1) az iro­dalma és mégis azt kell mondanunk, hogy mostoha elbánás­ban részesült. Sokan foglalkoztak vele, de kevesen méltatták kellőképen. Homályosságot és tervtelenséget vetettek szemére, érthetetlennek és durvának ítélték. Az egymásután követ­kező tudós kutatók önkéntelenül és észrevétlenül befolyásol­tatták magukat e századokon átöröklött ítélettől, melynek pedig — öntudatlanul — de nem volt egyéb célja, mint a Justinustól sokban eltért és a hivatalos egyház által eret­neknek kikiáltott Tatianus kisebbítése, emlékezetének el­nyomása. Pedig az Oratio nemcsak a II. század viszonyainak az ismerete szempontjából fontos, de a keresztyen irodalom­történet szempontjából is érdekes. Quadratusnak csupán a neve maradt fent. Marcianus Aristides apologiája, a keresztyénség erkölcsi követelményei­nek a fejtegetésétől eltekintve, gyenge alkotás. Justinus az első jelentős és nagyhatású apologéta. Görög műveltségével akarván összeegyeztetni a keresztyénséget, figyelemre méltó ügyességgel alkalmazza annak védelmére Platón tanait. Ő vetette meg a keresztyénség filozófiai ajapjait. Vele kezdődik meg az egyházban a dogmaképződós. Ő téritette meg Tatia­nust, de a tanítvány más irányban fejlődött, mint mestere. Tatianus nem akarja kora műveltségét, a görög filozófiát összeegyeztetni a keresztyénséggel. Sokkal inkább önállóságra, függetlenségre törekvő, sokkal hevesebb és féktelenebb ter­mészetű volt, mintsem hogy eklekticismusra hajlott volna. Hatása inkább keleten volt, mert nyugaton a Justinus nyomában meginduló dogmatizmus elnyomta. Ε tanulmány célja az Oratio korának és műfajának megállapítása. Nem volt célom az eddigi kutatásokkal feltét­lenül ellenkező eredményre jutni és az eddigi hipotézisek erősítését elébe helyeztem ujabb ingatag feltevéseknek. Az ') Tatiani Oratio ad Graecos. Recensuit Eduardus Schwartz. T. U. IV. 1. 1388.

Next

/
Thumbnails
Contents