Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A földesúri jog szerepe a magyarországi ellenreformáció szolgálatában
A földesúri jog szerepe a magy. ellenreformáció szolgálatában. 175 A tulajdonképpeni ius reformandi azonban a Luther felfogása szerint ebben a tisztára negativ-prohibitiv jellegű jogosítványban még nem merül ki. Az államfőnek egyenesen pozitív reformáló joga van az egyházban akkor, hogyha az egyházi rend megfeledkezik hivatásáról és kötelességét nem teljesiti hiven. Az ilyen esetben az államhatalomnak — mint a keresztyén laicitas főképviselőjének, praecipuum membrumának, fürnehmes Glied-jének, mondhatjuk, mintegy közjogi képviseletének — éppoly szent joga a világi kényszer eszközeit alkalmazni a megromlott egyházi rend ellen, mint amilyen a gyermekeké, mikor erőszakot használnak megőrült, dühöngő apjuk ellen. A világi felsőség tehát, mint „custos utriusque tabulae", mint a keresztyén világrend őre, tisztára elhárító, büntető hatalommal és jogkörrel rendelkezik csupán, de mint a keresztyén laicitas fürnehmes Glied-je, ennél sokkal többre is jogosult: kiragadhatja az egyház kormányát az arra méltatlanokká vált papi kezekből és az egyházi rend és kormányzat (sohasem a tan!) megreformálásával erős kézzel a helyes irányba terelheti az eltévedt hajót. Luther ezt az utóbbi, pozitív kötelességet, illetőleg jogot az egyetemes papság hatalmas, mert evangéliumi erejű gondolatával támasztja alá s ezzel geniálisan igazol, szentesit ós részben előidéz egy, a szükség követelte állapotot, — de egyúttal, a viszonyok nyomása következtében is, kaput tár ezekkel az elvekkel a szükségpüspökségből lassanként kifejlődő fejedelmi egyházkormányzat (landesherrliches Kirchenregiment) megvalósulásának is, kivált miután a kor humanisztikus és még a pogány klasszikus világból átöröklődő államjogi elméletei is (Grotius stb.) hova-tovább a territoriális valláspolitikának egyengetik az útját. 1) Ε nagyon vázlatos ismertetésből is kitűnik tán előbbi állitásom igazsága: az t. i., hogy a német vallásügyi Territorialhoheit, amely államjogi érvényre és megpecsételtetésre jut az 1555-i augsburgi birodalmi békében, az államfő föltétlen ius reformandija, szóval a cuius regio eius religio elv a maga igazi, történeti értelmében egyáltalán nem vonható egy kategóriába a magyar földesúri joggal, illetve az ennek alapján bármely időben igényelt ius reformandival. Nem vonható pedig egyszerűen azért, mert a német ius reformandi az államfőt ós kizárólag csak azt megillető, merőben közjogi természetű jogosítvány, a magyar földesúri jog pedig tisztára egy magánjogi viszonylatnak a kifejezője. Még gondolatnak is képtelenség, hogy egy magyar birtokos nemes, akármilyen zava*) L. Sohm R. Lehrbuch des Kirchenrechts I. (kn. 37. §. Der Landesherr) és Mejer-Sehling : Territorialismus, Territorialsystem c. cikkét a PRE. ill. kötetében (III. kiad.)
