Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót nevelés történetéből

Tanulmányok a skót vallásos nevelés történetéből. 121 tízparancsolatban az ó-, a törvény summájában az újszövetség követelményeit mutatja meg és bennünket evvel szembesítve, rájuttat annak megismerésére, hogy bűnös, kárhozatraméltó teremtmények vagyunk. Ε bűnösségünk folytán nem is lehetne sorsunk más, ha nem jönne Isten szabadító kegyelme, melyró'l való meggyőződésünket adja a hit, tartalmaztatván a hiszekegy által. Istennek a Jézusban megjelent kegyelme tesz bennünket Isten gyermekeivé, szünteti ineg vele való viszályunkat, állit be Isten házanépébe a megszentelődés utján, ennek kifejezése az úri ima. Az úri imában megnyert és átélt kegyelem eszköze az ige, két alakjában: sacramentumok és igehirdetés. Mind e két alak letéteményese az egyház. A genfi káté egy egészen más alapból indul ki. Fölveszni alapelvűi : Az emberi élet célja: Isten megismerése s ezáltal tisztelete. Ez háromfélekép történik: benne való bizodalommal (hit); akarata teljesítésével (törvény); szükségeinkben segítségül hívásával (imádság). Kétségtelen, ha választani kell az utóbbi alak jobb, (Kálvin is annak tartja) mert az a keresztyén életből magából indul ki, míg a másik először a zsidóságon vezet át, csak annak hiábavaló voltát fölmutatva tér át a tulajdonképeni keresztyénségre. Valószínű, hogy itt Hamilton nem a genfi kátét, hanem az Institutiókat vette alapul. A káté alapgondolata szintén kálvini. A reformáció volt az, mely minden vallás alapját a predestináció gondolatát kiváltképen érvényesítette ós ebben is a kálvini irány. Itt el kell tekintenünk annak dogmatikus kifejezésétől. Csak természetes, ha egy katholikus püspök, aki művét ép azért irja, hogy vele az eretnekség terjedő mételyét irtsa ki, és ez ellen óvja a népet, nem vesz át szószerint olyan kifejezéseket, melyek az egyház szemében inkrimináltak voltak. Az is elég, hogy magát a tanban rejlő vallásos igazságot átveszi, és hogy ezt onnan vette, nyilvánvaló. A katholikus egyház, mely cselekedetekből is megszerezhetőnek vallotta az üdvösséget, sohsem jutott volna a kegyelem olyan éles kiemeléséhez, mint azt Hamilton teszi. Az az egyház, mely semipelagianus ethikájával teljesen a cselekedetek érdemszerüsége által tehát külső eszközökkel akart Isten országába eljutni, sohsem mondta volna azt, hogy az Isten a suverén úr, akinek kegyelmi ténye az üdvösség. És egy olyan ember, aki titkos bűnei által fenyegetett üdvét bűnbocsátó cédulákkal, bucsujárással és testsanyargatással akarta biztosítani minden pillanatban, sohasem jutott volna arra a gondolatra, hogy nem kell félnünk, mert Isten egyszer reánk szállott kegyelme őriz és vezet végig az életen, s bármi történik velünk, csak az ő atyai szeretetéből, ami üdvösségünk előmozdítására történhetik. Igenis, eljutott azonban ilyen gondolatra egy