Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Imre Lajostól: Tanulmányok a skót nevelés történetéből
Tanulmányok a skót vallásos nevelés történetéből, 99 ha helyesen használtatnak, megtarthatók, ha nem imádjuk vagy tiszteljük őket, hanem a keresztről Jézus szenvedéseire, a szentek képéről életük példájára, a Máriáéról a Jézus eljövetelére emlékezünk. Az ehez fűződő büntetések és jutalmak az anyagiakon kiviil és felül az üdvösség, de a legnagyobb az, aminél értékesebb és nagyobb jutalom embert nem érhet, ha Isten, Jézus és a szentlélek lakik a lelkében, mert az ilyen emberről mondja Pál: Ha.Isten vele, ki lehet ellene ; és Jakab, hogy boldog az ilyen ember „mert ha megpróbáltatott, elveszi az élet koronáját, melyet Isten készített az őket szeretőknek." — Ez a parancsolat a többinek is alapja. A második parancsolat a szájra vonatkozik, mint az első a szívre. Helyes használata öt oldalon jelentkezik : 1. Vallani Isten és Jézus nevét; 2. szeretni Istent szóval, hálát adni neki jóért és rosszért; 3. tisztelni kell őt, mikor szent igéjét tanitjuk, akár magánosan, a szülő gyermekeinek, akár az iskolában, akár a templomban, részt kell venni és tisztelni azt; 4. mikor buzgó imádságban segítségül hívjuk; 5. mikor törvényes esküt teszünk rá, de nem esküdözni és káromolni. Vét e parancsolat ellen a káromkodó ós hamis esküdő, büntetése mint Ariusé és Cerinthusé, kik nyomorultul pusztultak el; jutalma, hogy Isten a nevében mondott imádságot meghallgatja. — Harmadik parancsolat Isten tiszteletének harmadik, legkülsőbb mozzanata. Tisztázza a szombatkérdést avval, hogy, Jézus felszabadított a törvény alól, s e vasárnapot meg kell szentelni istentisztelettel és moralitásokkal. A vasárnapi nyugalom azonban csak typusa a lelkiismeret általános nyugalmának itt, és majd a túlvilágban. Helyesen akkor tartjuk meg, ha „felajánljuk a lelkünket Istennek teljes ős szellemi áldozatul", kibékülünk azokkal, akik megsértettek, ha a családtagok összegyűlnek, s az atya gyermekeit cselédeit Isten ismeretére és tiszteletére tanítja, tartózkodnak a fecsegóstől, tánctól, ivástól. Megtöri e parancsot, aki a világi gondokkal foglalja le magát akkornap, aki csak hiúságból vagy kíváncsiságból jön el a templomba, lélek szerint nincsen ott, stb. Más ünnepek hasonló bírálás alájönnek. — Evvel végződik az első tábla, mely Isten iránti parancsolatokat tartalmaz. A második, felebarátainkra vonatkozó rész alapgondolata a szeretet, mely a törvény betöltése. Ez a szeretet szent és becsületes, hű és ragaszkodó (affectionate); kitartó és állhatatos. Felebarátunk mindenki, még ellenségeinket is szeretnünk kell. Három motívum van e szeretetre : ha Istent szeretjük, lehetetlen, hogy ne szeressük embertársainkat; a szeretet világos parancsa Jézusnak, s erről ismernek meg, hogy keresztyének vagyunk; mert saját húsunkból és vérünkből valók, származván egy atyától és anyától. Most a bevezetés után áttér a parancsolatok további 7*