Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Germanus Gyula dr.-tól: Az arab keresztyénség emlékei
Az arab keresztyénség emlékei. 85 VI. sz. elején. Nincs positiv tudomásunk, vájjon a szentírást valaha bármi formában arab nyelvre fordították volna, vagy pedig az arab keresztyén papok idegen nyelvű könyveket használtak-e. Margoliouth véleményével 1) szemben azt hiszem, hogy egyes szentirásbeli fejezetek írva, is forogtak meg az arab községekben. Ama Mohamed előtti költők életében, kikről hisszük, hogy keresztyének voltak, gyakran olvassuk, hogy megtanulták az evangelium olvasását (jataa'llamu minhu tilávata' lindsíli) a hírai keresztyének, kik mint kereskedők, (különösen a hegy levét adták el a szomjuző nomádnak) bejárták az arab félszigetet az Vl-ik század elején, bírtak irott evangeliummal és feliratokat készítettek templomaiknak (mint a keresztelő szt- Jánosnak ajánlott kápolnában 568 Kr. u.) A korán történetileg régibb fejezetei még visszatükrözik ama tiszteletet mellyel az irást nem ismerő próféta a „könyv"nek adózik. A könyvet ós ez alatt Mohamed nem érthetett más könyvet mint a Szentírást, kitábnuk (iromány) hivja az arab ; azokat pedig, kik e könyben hittek, ennek tanítását követték, szóval a zsidókat és keresztyéneket ehltflkitáb, a könyv birtokosai, a könyv népének nevezte. Mohamed az irást nem ismerők bámulatával, tekintett az írástudó keresztyénekre és azt hirdette, hogv a könyv népének bármelyike is döntő véleménnyel bir történeti kérdésekben. Viszont vádolta a zsidókat, hogy meghamisították a „könyvet" és elferdítették ama helyét, mely megjövendölte, hogy ő t. i. Muhamad Áhmed Mustafa a παραχλψος (János ap. XVI. 7.) el fog jönni, hogy helyreállítsa az Isten birodalmát a földön. Ez érvek azt látszanak bizonyítani, hogy töredékekben ismeretesek voltak a szentírás irott szövegei az arábiai keresztyének között. Dél-Arábiában volt a keresztyén községek főerössége. A zsidók és a keresztyének között már régebben lehettek apró súrlódások, Kr. u. 523-ban két zsidó gyermek hirtelen eltűnt és megöletésükkel a keresztyéneket vádolták, kik Nadsrán-ba menekültek. Zu Nuwász, a himjarita király, ki maga fanatikus zsidó volt, alattvalóival, kik viszont az idegen, behatoló abessiniaiakat gyűlölték, megtámadta Nadsránt. Rövid küzdelem után elfoglalta a várost és lakóinak a zsidóvallás, vagy a halál közti választást engedte meg. A nadsrániaiak visszautasították Zu Nuwász ajánlatát. Sokan kardélre hányattak, a többit bedobták egy árokba, melyet a király parancsára ástak ós rőzsével tüzet raktak fölöttük. Ε gyászos martyromságról emlékezik meg Metaphrastes és Nicophorus Callistus legendája és egy szíriai levél. Szent Arethas, kit Nadsrán fejedelme gyanánt szerepeltet a legenda *) Mohammad and the Rise of Islam ρ. 35.
