Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

48 Zoványi Jenő. Nagyon tévedne, aki azt hinné, hogy én most a magam esetére akarok czélozni. Arra nem illenek rá az itt elmondottak, mert én soha egyetlenegy hitvallás követésére sem tettem esküt, sem semmiféle dogmának a hívesére; nem jutott tehát vele sem tanításom, sem írásom a legcsekélyebb összeütközésbe sem, nem hogy megszegtem volna velők. Az én esetem tehát nem is kivégzés, hanem még ennél is több, mely mögött elbújhat a világ minden antimodernista esküje. Minden esetre szomorúan jellemző vonása, hogy a magyar református egyház egy akadémiai tanárral kezdte meg antimodernista actióját, ellenben ugyanakkor a pápa meg általában fölmentette az eskü letételének kötelezettsége alól a főiskolák tanárait s csupán azoktól követeli meg közülök, akik rendszeresen végeznek papi functiókat. És ugyancsak szomorúan jellemző, hogy mig a magyar református egyház nagyrészben egy egyháztörténeti szereplő megbirálása ós egy másikkal szemben alantasabb rangba helyezése miatt járt el igy : addig az antimodernista eskü határozottan és elvszerüleg választófalat húz a hit tárgyai és „a történelem közönséges eseményei" közé, s tényleg igen nevezetes kérdésekben eltűrte a vizsgálódásnak egyenesen érdekeibe ütköző eredményeit is. A lejtőről csak roppant erőfeszítéssel lehet visszatérni. Ám hogy bizonyos aggodalmakkal szemben megkönnyítsem az igaz protestantismushoz való visszatérést, tárgyam teljes megvilágítása végett el kell még mondanom, hogy mit tartok az absolut mértékű lelkiismereti szabadság kifejtett értelmezése mellett is e szabadsághoz nem tai'tozónak s ebből folyólag természetes kör- és határvonalának. Az egyéni vélemény hirdetésének határtalanul szabad volta mellett sem engedhető meg ugyanis szerintem, ami túlmegy a meggyőződés hirdetésének határain. A jogász ugyebár szabadon bírálhatja a törvényeket ? Az irodalom terén és a tanári katedrában még butaságnak is elmondhatja, amit egy országgyűlés alkotott és egy államfő szentesített. Ez mind szabad. De viszont tilos arra buzdítania polgártársait, hogy ne tartsák meg azt a helytelennek vélt törvényt. — Az orvos fedezhet föl uj gyógy eljárásokat ós gyógyszereket, ajánlhatja is őket közhasználatba vételre, fejtegetheti a tudomány terén (irodalomban és katedrában) előnyeiket, de nem vezetheti be őket a betegszobába és a kórházakba, míg hivatalos uton elfogadást nem nyertek. — Az ideális anarchistákat is tűri minden jogállam, közlönyeikért és elveik előszóval nyilvánításáért sem éri őket bántódás, de nem tűrheti őket, ha az actio terére lépnek, vagyis gyakorlatilag igyekeznek megvalósitni a fennálló rend összeroskadását czélzó eszméiket. A tudomány és propagandája tehát feltétlen szabad-