Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Zoványi Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege
36 Zoványi Jenő. kedő szólás-mondásokból, amelyeket még az ezen lényeget gondtalanul lábbal tapodó egyének és testületek is unos-untig kérkedve hangoztatnak felőle, ugy látszik, hogy általánosan ezt szeretik a Protestantismus megkülönböztető természetének tekinteni. Igenis, a Protestantismus voltaképen semmi egyéb, mint a lelkiismereti szabadság, más szóval az egyéniség elve, vagyis a gondolkozás és véleménynyilvánítás szabadsága, azaz minden korláttól mentessége és határ-nélkülisége. Ez az, ami homlokegyenest ellentétben áll a katholicismus lényegével: a tekintély-elvvel. Az a körülmény, hogy a protestáns egyházak több-kevesebb hitczikket elvetettek a katholikus egyházéi közül, magában véve nem adja meg nekik sem az önálló létezés jogát, sem az emberi művelődés történetében a megillető szerepet, sem a jelen ós jövő vallási ős szellemi mozgalmaiban reá váró hivatást, mert akkor minderre épen annyi jogot formálhat a görög keleti egyház és valamennyi schismatikus társa, amelyeknél pedig magunk is többre tartjuk magunkat, de a közvélemény is többre tart mindenik tekintetben. Ezeknek az állításoknak bővebb igazolására is készséggel vállalkozom. Nem adja meg először is az önálló létezés jogát a dogmák csekélyebb száma vagy másokkal helyettesítése, mert hiszen erre nézve örökké találó igazság marad egy régebbi egri érseknek az a tréfás, de mély tartalmú mondása, amelylyel egy református lelkészt fegyverzett le, mikor fennen hangoztatta előtte a szentháromság hitéhez és némely más dogmákhoz való ragaszkodását, az t. i., hogy „egy fáradsággal már a többit is elhihetné." Hozzáteszem, liogy annyival inkább, mivel egyes dogmák kétségtelenül következetesebben és megalapozottabban vannak kidolgozva és keresztülvive a katholicismus tanrendszerében, mint akármelyik protestáns egyházéban. Különben is, ha csupán a dogmatikus eltérések volnának meg, mindig számítani lehetne a katholikus egyház részéről arra az engedékenységre, amelyet a keleti egyházak irányában gyakorol egyesülósök, illetőleg csatlakozásuk esetén. Ebben az esetben nem okozhatna aggódó dogmatikus atyánkfiainak semmi gondot p. o. a hagyományokat avagy a csalatkozhatatlanság tanát illető felfogásbeli különbség. Mert hiszen ez kizárólag a szavakkal való játék. Voltaképen mi egyéb a confessiókhoz való merev elkötelezés, mint egyfelől a hagyományok hitforrásul szerepeltetésének, másfelől a csalatkozliatatlanság tanának felélesztése, talán még rosszabb alakban? A mai embernek a 300—400 évvel ezelőtt keletkezett confessiók akármelyik nézete is mivel több vala mi hagyománynál? És ha a hagyományt nem fogadják el
