Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: Buddha, Mohamed és Krisztus

306 Dr. Szlávik Mátyás. értéke s legfeljebb eszköze az az egyéni megsemmisülésnek. S mégis ez az ethika még a legvonzóbb része a buddhista rendszernek. Az önismeret, az érzület tisztasága, az önuralom, a szenvedésekben való állhatatosság s az alázatos maga magával való megelégedés egyik fénylő pontja a buddhista ethikának, mely azonban fénylő bűnné válik abban a rendszerben, a mely a világ megvetését s az élet és a lét iránti jéghideg közönyösséget prédikálja. S ugyanazt mondhatjuk a könyörületesség és a szeretet erényéről is, a melynek gyakorlása valósággal a keresztyénség testvérévé avatja a buddhizmust Ez a szeretet itt nem java, hanem baja a személyiségnek, s igy erkölcsileg értéktelen. Azért nincs is a buddhizmusnak sociális ethikája, a mint az a nőről és a gyermekekről szóló lealázó felfogásában, s a művészet, tudomány és a technika vívmányai iránti teljes közönyösségében jut kifejezésre. A szerzetesnek nincs hazája, mert nincs szeretete a nép iránt. Buddha is inkább vallási, mint sociális reformátor volt. Azért veszít is naponként a buddhizmus a népéletre gyakorolt befolyásából. S nem kölönb az izlám ethikája sem. Személyes istenhite dacára sem ismeri az erkölcsi személyiség ideálját. Ethikailag véve a mozlim annyira van a maga istenével, mint a buddhizmus isten nélkül. S aztán az ő erkölcsi tökéletességének ideálja: Mohamed nagyon is gyarló, sőt veszedelmes erkölcsi élet- és jellemkép. A korrekt törvényszerű cselekedet és nem a tiszta érzület itt a fődolog. A szívnek megszentelődésére és benső megtérésére határozottan káros befolyása van a merev törvényszerűséghez kötött izlám ethikának. Szellemi önzés és farizeusi önteltség az, a mivel itt találkozunk. A kisrnet változhatatlanságában vetett hite is inkább makacskodó kétségbeesést, mintsem bizalmat szül a mozlim hívőkben. A mi fénylő erényekkel találkozunk is náluk, azok inkább fénylő bűnöknek mondhatók. Hisz ρ. ο a házasság máig is inkább érzéki, mintsem erkölcsi életközösség az izlámban.a melynek valóban lealázó a felfogása a nőről és a gyermekekről. S ugyanaz a despota elv, a mely szülte a polygamiát és a rabszolgaságot, az egész állami szervezetnek is az alapja Az ottomán állam valóságos megtestesülése az imparitás elvének. Az izlám nagy világmissziója dacára teljesen leélte magát és nem a mai korba való. A muhamedanismus jéggé fagyott fanatizmusnál egyébnek nem vehető. Érzi is a muhamedánus, hogy a nyugati keresztyén ember lesz az ő ura. Igy itéli meg őt egyik legjobb ismerője Sprenger és Kremer. A Krisztus korabeli zsidóság szerepében soká fönn nem tarthatja már magát. Egy hanyatló múltnak a képviselője, a melynek nincs jövője. — A hivők utolsó kalifája Jézus Krisztus volt, a