Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Sebestyén Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

300 Sebestyén Jenő. azonban mi jutunk többségbe, hasonló sors vár amazokra is. Ez az eset történt nem egyszer az utóbbi 100 év alatt Angliában és nem az, amelyet Zoványi mindenáron igazolni akar, hogy az ilyenek t. i. továbbra is bennmaradhatnak az egyház kebelében. S mikor néhány éve Skóciában az a nagy szakadás történt, nem néhány ezer koronát, de milliókat vesztett az egyik egyház és mégis külön vált, mert ezt hozza magával a protestantizmus lényege és követelménye. Ami pedig végül az antimodernista esküt illeti, azzal igazán csak nagy zajt csaptak az emberek, a nélkül, hogy alaposan átolvasták s megfontolták volna azt. Eleinte zűrzavaros hirlapi tudósítások után hajlandó voltam azt valóban merényletnek tekinteni a lelkiismereti szabadság ellen s benne valami uj zsarnokságot látni. De közelebbről nézvén a dolgot, be kellett látnom, hogy az egész tulajdonképen sok hűhó semmiért. Mert vájjon kíván-e ez az eskü valami uj dolgot a róm. kath. papságtól, olyat amit eddig nem kivánt? Korántsem. Az egész nem egyéb, mint egy régen letett hivatali eskünek egy speciális szellemi áramlat, a modernizmus ellen való megismétlése. De hát várhatunk-e mást a róm. katholicisinustól, mikor tudjuk, hogy ott minden tantétel minden konfesszió örök érvényű tartalommal, örök érvényű, soha nem fejleszthető, soha nem mélyíthető, soha át nem alakitható formában van ex cathedra megállapítva és szentesítve ? Természetes tehát, hogy ott az egyház, mint minden igazság csalatkozhatatlan letéteményese, föltétlen, jövőre és múltra kiható vak bizalmat követel s igy a papságnak más szerepe nincs, mint a passiv engedelmesség. S amig a papság az egyházban valóban azt látja amit kell látnia, addig nincs baj, inert minden eskü nélkül is úgy gondolkoznék ; ha pedig esküt kívánnak, azt is nyugodtan leteheti, mert a saját hittartalma ugyanaz mint az egyházé. Az antimodernista esküben tehát nem uj dolog az, hogy a róm. kath. papságot az egyházhoz való hűségre kötelezik s mivel az eskü ama formájában, melyet én ismerek más nem foglaltatik, nem szólhatok arról a tilalomról, mely a köztudatban ugyan benn van, de az eskü szövegében nincs, hogy t. i. a róm. kath. papoknak arra is meg kellett esküdniök, vagy legalább is hallgatólagos fogadást tenniök, hogy sohsem is fognak másként gondolkozni és hogy ezt kikerüljék, nem is fognak soha oly szellemi termékeket olvasni, amelyek őket kísértésbe hozhatnák. Ez esetben tehát nem is ismerkedhetnek meg más elvekkel, s így a legteljesebb rabságba kerül a lelkük. Mivel azonban ez a tétel nincs benne az eskü szövegében, arról érdemlegesen nem is szólhatunk. Egyébiránt pedig nincs oly állás, ahol manapság a hivatali esküt meg ne kívánnák s ha valamely társadalom, egyház