Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A középkori igehirdetés

A középkori igehirdetés. 285 ház hanyatlása. Felveti és komolyan hangsúlyozza a missziói igehirdetést, mert: „E repertis regionibus evehitur aurum et gemmae, sed triumpho dignius erat il

lue invehere christianam sapientiam, auro pretiosorem." A reformációról azonban még egészen hallgat. A II. ós 111. könyv, amely a rhetorikának, a gramatikának és a dialektikának az egyházi beszédre néző hasznát tárgyalja, sok helyes és finom megfigyelést tartalmaz az igehirdetés gyakorlatára nézve. Különösen a szokásos rendszertelen prédikációkat szereti gúnyolni. ,.Durae sunt illae partitiones, quum partos inter se non cohaerent, sic enim audimus nonnullos promittere: primo loco expono vobis parabolam evangelicam, secundo proponam quaestionem theologicam, tertio referam vitám Sancti Christofori, postremo adjiciam moralem históriám ex gestis Romanorum. A prédikáció írásnak öt része van: inventio, dispositio, elocutio, memoria, pronuntiatio ; azután a felosztás kategóriáit tárgyalja, az amplificatio módjait, a szónoki figurákat, a szószerinti írásmagyarázat hasznát az allegória felett, mig a negyedik könyvben az igehirdetés anyagát, az egyházi tannak a humanista erénytannal való elegyítésben tárgyalja. Mindezeken a műveken meglátszik a katholicizmus alapdogmája, amely az egyházat természetfölötti üdvintózménynek nézi, ennélfogva a szónok úgy áll híveivel szemben, mint a pogány rhetor a hallgatósággal: a tudatlanokat kell tudósokká, a hitetleneket hivőkké, az erkölcsteleneket erkölcsösökké tenni. Innen van, hogy a katholicizmus nem tud ellenni a pogány rhetorika nélkül, viszont amely igehirdetésben a rhetorikai elem túlteng, ott már bizonyos katholikus kovász munkálkodik. Istenigéje hirdetése a saját törvényeit követi; amennyiben azonban e célok szolgálatába bevonható: a rhetorika értékes tanításait is fel lehet, sőt fel kell használni. Összefoglalva az eredményeket, melyeket az igehirdetés középkori története felmutat, megállapíthatjuk, hogy az igehirdetés egész középkori története nem egyéb, mint az Augustinus által summásan adott különböző irányzatoknak kiváltása, elmélyítése, de egyszersmind leromlása, sőt csődbe jutása. Nem volt hiány mélyhitű és tehetséges bizonyságlevőkben, de az általános irányzat feltartóztathatatlanál halad az elsekélyesedés felé. Különben is az igehirdetés az egyház élettevékenységei között lassanként valóságos hamúpipőke sorsra jutott: központi helyét elfoglalta a szentek kultusza, a búcsúk és szent gyakorlatok meg a sakramentumok mágikus kezelése. A reformációban új korszak derül fel: az Ige egyházát uj jászüli az Ige. Dr. Ravasz László.