Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szabó Aladár dr.-tól: Az őskeresztyénség és a misszió

174 Dr. Szabó Aladár. Fülöpről legalább biztosan tudjuk, hogy egy darabig ugyan (Csel. 8, 15—40.) valóságos apostoli úttörő munkát végez, de e munka végzése előtt a jeruzsálemi gyülekezetben mint diákonus forgolódik, azután pedig Caesareában (a tengermellékiben) telepszik le. Különösen érdekes a keresztyén próféták története. Szemben azzal a majdnem általános felfogással, hogy Keresztelő Jánossal s esetleg még egy-egy az új testamentomban említett prófétával (Csel. 11, 27—28.) a próféták sora bezárult, hangsúlyoznunk kell, hogy az őskeresztyénség körében az ótestamentomi prófétai intézmény megújulva, tovább élt. A gyülekezeteknek mindenfelé voltak prófétái s néhol még prófétanők is működtek. A keresztyén próféták és prófétanők épúgy nem jósok és jövendőmondók, mint az ótestamentomi próféták. Ha a jövendőre irányozták is a figyelmet, ez csak járuléka volt ama főtevékenységüknek, hogy az Isten akaratát, bölcseségét és szeretetét ünnepélyes komolysággal, néha komorsággal is buzogtatták, mivel az ihlet lelküket az isteni tartalommal színültig töltötte. Az igazságokat képekben és hasonlatokban és szent elragadtatással közölték, a hallgatókat szinte megrendítették, megdöbbentették, úgy hogy sokan eltitkolt bűneiket megvallották (I. Kor. 14, 25.) s Jézushoz csatlakoztak. Missziótörténeti szempontból az ilyen keresztyén prófétáknak az a jelentőségük, hogy gyakran pogányok vagy zsidók is hallgatták őket s némelyekre nagyobb hatást gyakoroltak, mint az evangóliomi történeteket és igazságokat egyszerű nyelven előterjesztő apostolok és evangélisták. A keresztyén próféták egyébiránt látomásaikat gyakran le is írták, akárcsak az ótestamentomiak s mivel ez iratokat is olvasták pogányok is, ezzel is a misszió ügyét szolgálták. Az őskeresztyénség egyik legszebb prófécziai műve kétségkívül Hermas „Pásztor"-a. Részletes ismertetését, fájdalom, mellőznöm kell, de egy felséges gondolatát ízelítőül feljegyzem. Hermas előtt ragyogó szép égi tünemény jelent meg. Egy nő ifjúsága virágjában. Hermas a nevét kérdezi s a no azt feleli: Az én nevem Presbytern (öreg, vén). Hermas csodálkozik, hogy a ragyogó szépségű s ifjúsága virágjában feltűnő nő neve hogy lehet: öreg, vén? A magyarázat az, hogy a nő az Egyház-at jelképezi s az Egyházon, Krisztus ragyogó szép menyasszonyán ugyan ifjúi üdeség mutatkozik, de a neve mégis Presbytera, mert a világ fundamentumának felvettetése előtt megvolt már. Nyilván oly lelkekre, a kik a sok baj, változás és veszedelem közt valami maradandót, állandót kerestek, az egyházról való ilyen magasztos felfogás rendkívüli hatás kellett, hogy gyakoroljon. Ezek után megérthetjük az Ef. 2, 20 versét, a melyet oly soká helytelenül magyaráztak s a mely így szól: felépíttettetek az