Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Pruzsinszky Pál dr.-tól: Kálvin János és a lengyel reformáció

126 Dr. Pruzsinszky Pál. Céltalan Kálvinnak Lengyelországba küldött összes leveleit felsorolni. Tartalmuk is többé-kevésbbé hasonló. Érdekesebb szemügyre venni, vájjon volt e kívánatos eredményük. A mi különösen az első időszakot illeti, az 1556 év végéig (Laszky János visszatéréséig) alig van a lengyel reformátorok között egy-egy erőteljesebb a magyar Dévayra, vagy Sztárayra emlékeztető alak, nem is szólva egy-egy Knaxról, Farelről. Mi lehetett ennek az oka ? Hiszen — irják — sokan csatlakoztak a reformációhoz. Ha igaz (a mit a történelem is igazolni látszik), hogy minden életerős mozgalom megtalálja a maga vezérét — azt kell hinnünk, hogy a lengyel reformáció valami mélységes meggyőződésből nem fakadt. A milyen könnyen terjedtek ott a hitjavitási eszmék, éppen olyan kevéssé vertek gyökeret. Csak afféle szalmaláng volt az, a mi itt-ott világított. Igen jellemző a lengyelek felfogására nézve az (egyébként rövid levél), a melyet Tarnowszky János gróf 1856. janius 26-án intézett volt Kálvin Jánoshoz. Az egyházban szó sincs róla, volna javítani való, ámde vájjon lehetséges-e a javítást biztosan és veszedelem nélkül végrehajtani — az más kérdés. Ha a vallásnak a szekere kátyúban van, annak a szárazra való kivonása (mint a külföldnek példája is mutatja) sok vesződséggel és sok veszedelemmel jár. Erre kell főleg a figyelmet irányozni. Ugy látszik, ilyen Tarnowszky-ié\e ember Lengyelországban nem egy volt és átgondolva az ő merőben emberi okosságon alapuló észokaikat, hajlandók vagyunk igazat adni nekik. És mégis, ugy érezzük, hogy nem az efféle utilisztikus okoskodásban van az igazság. Feljebb, sokkal magasabbra kell emelkednie annak, aki a nagy ideálokat látni és a lét célját felismerni akadja. A lengyelek között (még a reformáció barátai körében is) a Tarnowszky-íé\Q felfogás nem áll elszigetelten. Feltűnően sokan helyeslik a reformációt — elméletileg és még feltűnőbben kevesebben küzdenek érette a gyakorlatban, mert — ez zavarokra vezet. Ha ez okosság, mit szóljunk a mi reformátorainkról, mit mondjunk azokról, akik ezer veszélyen, tűzfelhőkön, porfelhőkön mentek át, hogy elérjek azt, a minek szívükben oltárt emeltek? Mit mondjunk azokról, akik szent lelkesedésükben így kiáltottak : „Ha az ég és a föld megindulna is, nekünk az Istennek tiszta imádása, az ő szentséges igazsága, melyben örök üdvösségünk foglaltatik, sokkal drágább kincsünk mint — száz világ?" A körültekintő, óvatos, okos Tarnowszkyak látták az evangelium igazságait, de bölcsen (a földre vetvén tekintetüket) — megalkudtak, mert (a latin közmondás szerint is): félni jó. Mit hozna magával (az alapjában véve üdvös) refor-