Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Lapszemle - Daxer György dr.: Neue kirchliche Zeitschrift

Lapszemle. 73 volna. Azután irt Hertlein Ede az Apokalypsis 12. fejezetéről. Itt ő az asszony fiában nem látja az eddigi magyarázattal a messiást, de a vallástörténeti iskolával egy pogány mythos istenét vagy más alakját sem, hanem az 1. és 3., meg a 10. vers paralle­lismusa alapján a sárkány üldözöttjét, t. i. a »testvéreket«, (10. v.) a vértanukat, míg az asszony maga az Ο. T. megfelelő képzetei alapján Israel illetőleg a könyv keresztyén írója szerint az egyház. — Végül megemlítendő Rüdel bajor lelkész cikke Jézus utolsó igéiről, melyek közül a Lk. 23 3 4-ben közölt: „atyám bocsáss meg..." még a Golgotára vezető úton hangzott volna el, míg a keresztfán mondottak közül az első: Ján 19 2 G.: „asszony, ímhol a te fiad.. mely után Ján 19 2 7. b. szerint János elment Mária lakására. Mig ott járt, mondta Jézus szavait a gonosztevőhöz Lk. 23 4 3. és azokat, melyek csak Mt.-Mk.-nál találhatók: „én istenem stb." Közben visszatért János s ezután mondta Jézus: „szomjúho­zom" Ján 19 2 8 és „befejeztetett" Ján 19 3 0, amely igéhez azonban bizonyára Lk. 23 4 6 is csatlakozott: „atyám, a te kezeidbe ajánlom lelkemet." Az egyháztörténet mezejére visz bennünket Zahn cikke Commodianusnak, az 5. század egyik költőjének szülőföldjéről és Berbig lelkésznek közleménye, melyben Spalatin életének ezen jeles ismerője kedvencének három levelét és két rövidebb iratát közli a weimari levéltárból és a gothai könyvtárból. Azután ide tartozik Wigand greifswaldi tanár közleménye az apostoli hit­vallásnak egy középkori magyarázatáról és végül Kübel müncheni lelkész két cikke a r. k. modernismus egyik kiváló alakjának, a jezsuita Tyrellnek mystikájáról. Végül a rendszeres theologia körébe sorolható Bachmann erlangeni tanár kitűnő cikke, mely megmutatja, mikép vezet a lelkiismeret bizonysága a Krisztus keresztjéhez és Neve amerikai theol. tanár cikke az Augustana XXII. cikkéről. Szóval a Neue kirchliche Zeitschrift ezen negyed évfolyama is kiválik gazdag tartalmával és cikkei tudományos komolyságá­val. A folyóirat egy negyedévi előfizetési díja 3 korona és kiadója a Deichert-féle könyvkiadóhivatal Lipcsében. Dr. Daxer György.

Next

/
Thumbnails
Contents