Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

56 Stráner Vilmos. törekvésnek előfeltételét képező közösség, vagyis az egyház, mint élő Organismus — mint fentebb láttuk — bizonyos öntevékenységet fejt ki. Ennek az öntevékenységnek célja lehet egyrészt az egyház fejlődő tudományos öntudatának elméleti megismerése, megismertetése és megállapítása, —· ez képezi a szorosobb értelemben vett tudományos vagy elméleti theologia föladatát; célja lehet ezen öntevékenységnek másrészt az egyház vallásos öntudatának ébresztése, ébrentartása, fejlesztése, az erre a célra szolgáló eszközök (ige és sacramentumok. L. Aug. Conf. VII. c.) megfelelő alkalmazása és használata, tehát egy szóval az építés; az erre vonatkozó elveknek, tehát elméletnek megállapítása képezi a „szorosabb értelemben vett" gyakorlati theologia föladatát. (Mindkét esetben a „szorosabb értelemben vett" kifejezést azért alkalmaztuk, mert miként „minden elmélet bizonyos gyakorlati célokra vonatkoztatást tételez föl"

1) és így az elméleti theologia is kell. hogy a legnagyobb mértékben „gyakorlati" legyen, úgy viszont a helyes gyakorlatnak a megfelelő helyes elmélet kell, hogy alapját képezze és így a gyakorlati theologia egyúttal „elméleti" is.) Miután már most az egyház a maga tevékenységét nem gyakorolhatja és ennélfogva nem is gyakorolja a maga összességében, hanem erre képesített és hivatott közegei, organumai által, azért: a gyakorlati theologia az egyháznak az épülés céljából hivatalos közegei által gyakorolt öntevékenységéről szóló elmélet, amelynek föladata tehát, egyrészt a szent írás — mint norma normans, másrészt a történeti fejlődés és az egyház hitvallási iratai, mint normae normatae alapján megállapítani azokat az elveket, amelyeknek figyelembe vételével az egyház a maga öntevékenységét helyesen, hevezetesen az épülés céljának megfelelően gyakorolhatja. Ezen az alapon most már nem okoz nehézséget a gyakorlati theologiához tartozó egyes tudományok, disciplinák csoportosítása. A lényegileg, nagyjában egymással megegyező csoportosítások, fölosztások közül leginkább megfelelőnek tartjuk a Knokeféle „Grundriss der prakt. Theologie"·bau találhatót. Ε szerint az egyház a maga öntevékenysége által önmagát folyton újra meg újra megalapítja és gvarapítja, még pedig kifelé: az evangéliumnak más nem ker. népek közti terjesztése, befelé: az egyházat folyton gyarapító és a keresztség által kebelébe fölvett tagjainak vallásos oktatása és nevelése által. így nyerjük az u. n. missiói tudományt vagy Keryktikát és a Kalechetikát. Az egyház továbbá az épülés formájában önmagát istentiszteleti (hitbeli) közösségként nyilvánítja és ezen az alapon folyton tovább épülni igyekszik. Az egyház ezen öntevékenységének elméletét a Liturgika és Homiletika tünteti fel. Végül az egyház a maga öntevékenysége által önmagát 1) Hagenbach: „Encyclopädie" 325. 1.