Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában
50 Stráner Vilmos. kérdés lielyes megítéléséhez azonban sem az egyikre, sem a másikra szükség nincsen. A kérdés helyes megoldása végett legcélszerűbben első sorban magához az íráshoz folyamodunk. A sok közül nevezetesen két kiválóan fontos és nevezetes hely az, amelyekre itt röviden utalni és — azon ősrégi elv szerint: „scriptura sui interpres" — egymással egybevetni kívánunk^ ,,Πασα γραφή θεοπνειιστος" mondja Pál apostol (II. Tim. 3, 16). És ezt a tételt először is a maga teljes és helyes értelmében, hitvallási irataink fentebb idézett nyilatkozataival (Conf. Aug. XXVIII. 49; Apol. II. 108; Art. Smalc. II. r. II. 15; Form. Conc. Sol. Deel. III.) megegyezőleg sértetlenül fentartani kívánjuk. „Ih.cy. -γροίζη {Απνευστί;",— „a teljes írás Istentől ihletett" — vagyis tehát Isten lelkének műve. Nem kisebb tekintély, mint maga az Úr Jézus, akiben az Ige testté lett és az írás minden Ígérete betelt, — az általa ismert és úgy nyilvános tanítói működésében (Luk. 4, 16; hegyi beszéd stb.), mint saját érzelmeinek kifejezésére (Máté 27, 46; Luk. 23, 46; Ján. 19, 28 stb.), valamint egyéb alkalmaknál (Máté 4, 4. 7. 10) számtalanszor használt és idézett ótestamentomi iratokat szintén „θ-εοπνευστος"-oknak tartotta. (L. Máté 22, 43-t is!) Mégis Ő, aki maga az írásban és az írásból él, mily lényegesen eltérő álláspontot foglal el ezzel az írással szemben, mint azok a farizeusok és írástudók, akik ugyancsak ugyanarra az írásra hivatkozva, mint — azt lehetne mondani — a verbális inspiráció első képviselői, ennek nevében tiltakoznak Jézus Messiási hivatása és méltósága ellen; miként a mai zsidóság is erre alapítja a Krisztus, mint Messiás elleni tiltakozását, mert hiszen, ami p. o. Ézsaiás 11-ben meg vagyon írva a Messiásról, az ő eljövetele és működése által nem teljesedett be. 1) Hogy ezzel szemben az Úr Jézus milyen szempontból ítéli meg az ótestamentomi iratok értékét, erre nézve bizonyára legj elemzőbb az, amit immár a fejithivatkozott apostoli szavak (II. Tim. 3, 16) kiegészítéséül és magyarázatául magának az Úrnak szájából idézünk: „έραυνατε τας γραίας, ότι υμεις οικείτε εν αΰταις ζωην αίωνιον έ'χειν και έ/,ειναι εισιν αί μαρτυρουσαι περί έμου και οϋ θελετε έλθειν προς με ΐνα ζωην έχητε". Ezen szavak szerint tehát Jézus maga az ótestamentomban (mert itt csak erről lehet szó), még pedig közelebbről az ótestamentomi történetben, törvényben és próféciában azokat az isteni kijelentésen alapuló történeti okmányokat látja, amelyek — előkészítőleg — Öróla tesznek bizonyságot és amelyekben éppezért igazán csak az találja meg az örök életet, aki bennök Őt keresi és találja. Lényegileg ugyanezen szempontból Ítélendő meg az újtestamentomi szentiratok értéke és jelentősége is, amelyek a megjelent Krisztusról tesznek bizonyságot és a Krisztusban megjelent üdvön felépülő L. Haussleiter: i. m. 23-ík oldal.
