Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában
A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában. 53 S vajon miért? Mert amint ennek a föltevésnek magában a szent írásban hiányzik a megfelelő alapja, föltétele — másrészt annak merev föntartása olyan konzekvenciákra vezet, amelyek a szent írás tekintélyét, értékét, jelentőségét inkább alászállítani, mint emelni, gyarapítani alkalmasak. 1) Hiszen az egyes szentiratok szerzői nem egyszer hivatkoznak más, általuk felhasznált forrásokra, vagy személyes tapasztalatra (autopsia), ami magában véve a szentiratok dictandószerü létrejövetelének ellene mond; azonkívül pedig a legelfogulatlanabb, objectiv s e mellett positiv kijelentési és hitalapon álló tudományos szövegkritika is kénytelen a szerzőknek egyik másik tévedését (p. o. számok, nevek, történeti adatok stb. közlésében) elismerni. Másrészt a szentiratok betűjének inspirált volta, (melyet a „Formula Consensus Helvetici 1675" az ószövetség vocalizációjára is kiterjeszt) vagy az eredeti szövegnek kizárólagos használatát követelné (ami gyakorlati szempontból ki van zárva), vagy a szentiratok összes használatban álló fordításainak, végül pedig azok magyarázatának is föltétlen inspirációját tételezné föl. Következetesen erre az álláspontra helyezkedett a róm. kath. egyház, amidőn a Tridentinumban a Vulgatát ismeri el egyedül jogosult és az eredetivel egyenlő értékű fordításnak, a szentiratok magyarázatát illetőleg pedig kizárólag az egyházat, illetve annak látható fejét: a pápát, mint a „potestas magisterii" birtokosát, vallja és tartja kizárólagosan illetékesnek. De vájjon, ha evang. egyházunk sem a tudományos vizsgálódás eredményei előtt szemet hunyni nem akar, sem pedig az imént jelzett konzekvenciákat levonni nem hajlandó — már pedig sem az egyiket, sem a másikat egész szelleménél fogva nem teheti, — e mellett pedig az írásnak, mint isteni kijelentésnek isteni eredetét és tekintélyét föltétlenül fentartani kívánja, amit — ha önmagával ellenkezésbe jutni és önmaga alatt az alapot elvonni nem akarja — meg is kell tennie: vájjon az isteni kijelentés és az írás helyes viszonyának megállapítása tekintetében fenforgó nehézséget sikerül-e és ha igen, miként sikerül megoldania? Talán vigy, amint azt a rationalismus megalapítója (Semler) megkísérelte, hogy az egyes szentiratokban sorról-sorra, szórói-szóra kimutatni igyekszünk, mi bennük az „Ige" is mi az „írás"; talán az újabbkori ótestamentomi szövegkritikusok által készített „szivárványbiblia" (pentateuch) mintája szerint ? Ez a mechanikus szétválasztás volna a másik szélsőség a verbális inspiráció által képviselt éppolyan mechanikus egybeolvasztással, azonosítással szemben. A ') „Die Verbal-Inspiration ist ein dogmatisches Postulat, das dem Selbstzeugnis der biblischen Schriftsteller und der Beschaffenheit ihrer Schriften nicht gerecht wird." „Das damit zusammenhängende Verfahren selbst führt zu einer intellectualistischen Verschiebung des Offenbarungsund Glaubensbegrift'es und zu einer gesetzlichen Auffassung der religiösen Autorität." (Kirn 0. Grundriß d. evang. Dogmatik" — 4. oldal.) Theol. Szaklap. VIII. évf. 4
