Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
34 Dr. Schneller István. így nyeri a summum bonum alapján a három mozzanat egységét. A kérdés most viszont az volt: miként viheti át Abaelard az egyes mozzanatokra az egységet vagyis az Istenségnek jelzőjét ?! Ha a mozzanatok magukban lennének: Istennek csak részei lehetnének, de nem Istenek. így tehát szükségszerű, hogy mindegyik mozzanatban meg legyen a másik kettő is, de kiválóan az egyik. (A potiori fit denominatio. Mi is theoretikus, gyakorlati, érzelmi emberről beszélünk — holott ember nincs a három tényező nélkül.) A háromság tanát az írás útján is kivánja igazolni, nevezetesen utalva arra, hogy még az Ó Test.-bau is megvan ez, midőn Dávid a Zsoltárokban azt mondja: Az Úr szavával (λογος) teremtettek az egek (hatalom) s mind ; az ő serege szájának szellemével (szt.-lélek); vagy amidőn Ezsaiásnál a serapliimok az Úr Zebaotliot háromszor szentnek dicsőítik (szent, szent, szent az Ur Zebaoth). A tiizes kemencében levő három férfiúban Dániel prófétánál is a háromság jelzését látja. Platót is idézi stb. Mind ez erőltetett igazolásoknál fontosabbak azok az analogiak, amelyek útján kivánja a háromságot megértetni. Nem fogadja el Augustinus és Anselmus analógiáját a vízről, mely mint forrás, patak és tó mégis egy. mivel ebben az időszerintiség. az egymásutániság emberi szempontot hoz be (Ez találó az úgynevezett oeconomiai háromság magyarázatánál); helyesebbnek tartja a ύλη, ε!2ος és a kettő útján létesült határozott, alakított anyag analógiáját, amint azt látjuk a viasz, a pecsétnyomó és az így létesült pecsétben, amelyben a három mégis csak egy, avagy az ércben, amelybe a művész keze a király kezét bevési és ezután az emlékéremben kinyomja. Egy más analógia szerint úgy magyarázza a háromságot, hogy az atya a nem, amelyet az alakító, a külömbségeket tételező ész, bölcsesség, λογος fajokra bont, amely fajok összességükben egyek a nemmel; a szent szellem, mint a szeretet, kegyességnek elve Istent arra készti, hogy önmagából kilépve, a teremtményekkel szemben a bölcsességet mint jóságot tételezze s megvalósítsa azt, ami öröktől fogva megvolt. Még a grammatika is nyújt anyagot az analógiára, amennyiben a három egyes személlyel egy és ugyanazt jelezhetjük: az az egy személy beszélhet (én); ehhez az egy személyhez beszélhet valaki (te); erről az egy személyről beszélhetünk (ő). Mindezen metaphysikai spintizatióknál, valamint e keresett és a háromságot mégis csak az időszerintiség korlátai közé szorító analógiáknál sokkal értékesebbnek tartom Abaelardnak a vallási speculation alapuló okoskodását. Schleiermachert előzi meg. midőn a háromságot a vallási actus analysiséből kivánja megérteni. Minden vallási actusban a félelem; a keresztény vallási actusban pedig még a szeretet mozzanatával találkozunk. A félelemnek
