Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

Abaelardus Pőter. 31 állítsuk, hanem lássuk is, hogy oly kor, amelyben Abaelardus Péter lehető volt — egyetemet is teremhetett. A kort mozgató alapkérdéssel, Abaelardusnak sajátos elméletével, az ezt produkáló erővel, annak hirdetését megengedő körülményekkel s végre szomorú és minket mégis kibékítő sorsával foglalkozunk.

1 . A főkénlés, amely a kort mozgatta, a nominalismus és a realismus kérdése volt. Kicsinylőleg tekintünk le a középkorra és nevezetesen e problémájára, pedig nevezetesen e problémája külömböző alakban mindig foglalkoztatja a mélyebben gondolkozókat. Mi a valóság ? ! Vájjon az a változliatlan, nyugvó egy-e, avagy a folyton változó, mozgó sok ? ! Vájjon az a sok nem egyéb-e, mint az egynek csakis phaenomenonja, látszata avagy az egy nem egyéb-e, mint a soknak csakis gondolt egysége ? ! Ε kérdés volt az ind philosophia alapkérdése. A Feáawía-philosophia csak az egyhzn, a változliatlan, nyugvó Brahmaban látta a valóságot, a sokban csak a Maja (a csalódás) útján létesült tüneteit, amelyek mint ilyenek felismerendők; s fel is ismertetnek akkor, ha az ember egyéniségét kioltja (nirvana) — elmerülve teljesen az egyben. A $aw/£%a-philosophia ellenben csak elvontságot lát az egyben — igaz valónak csak az egyeseket tekinti. A görög philosophiának is ez volt az alap kérdése. Heraclites egyrészt, másrészt az eleai iskola; azután Socrates, Plató. Aristoteles tulajdonképpen ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Socratesnél a kérdés ismeretelméleti ugyan: de mégis legalább az ismeretre nézve a dolgok valóságát a fogalomban, a dolgok lényeges ismérveinek gondolt egységében látja: bár e fogalomnak a lét szempontjából nem tulajdonít valóságot; (Ezt a kérdést ő nem is veti fel) s így tényleg ő nominalistának mondható (csak a gondolatban van valósága a fogalomnak), míg Plató már egyenesen a metaphysika légkörébe emeli a fogalmat, mint eszmét, úgy, hogy emez eszmék mint változliatlan, nyugodt létűek alkotják az igaz valóságot, melyekkel szemben ez a változó sok csakis annyiban bír léttel, amennyiben ez eszméket utánozza (μιμτ,μα), illetőleg azokból részt kér (μεθεξις). Aristoteles az εΐϊος-t nem különíti el a ΰλη-től s csakis a kettő egységében látja a valóságosan létezőt: úgy hogy az a Platói κοσμος νοητος a maga önálló valóságában megszűnik; mivel benne van, mint a dolgok, a soknak έντελεχια-ja, mozgató alakító δυναμ,ις-a — Universalia in re. S az újabbkori philosophia Baconban, az egyesből kiinduló philosophusban nemde a nominalismus, ellenben Cartesiusban a realismus kérdését újítja meg, amint azt oly 1 Abäelärdus iratait a Migne Patrologiájának 178. kötetében olvashatjuk. Eletével maga Abaelardus I. epistolájában vagyis „História calamitatum mearum"-ban foglalkozik s igen szépen méltatja iratait, elméletét és személyiséget Hausrath Peter Abaelardjában. Leipzig, Breitkopf 1895.