Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Könyvismertetés - Sz. M.: Tschackert, Die Entstehung der luth. und der ref. Kirchenlehre

KímyvismertetéB. érvénnyel bíró hittörvény, amiért is a dogmára való jogi kötelezettség evangéliumellenes valami, a vallási tartalmához való morális köttelezettség azonban jogosult és szükséges az igehirdetőknél. A dogma továbbá az evangéliumnak egységes tanszerű kifejlődése, amelynek részei azonban külön keletkeztek az egyes korszakokban. Onnan a dogmának változó és időszerű jellege. A dogmaképződés folyamata a következő volt: A niceai és chalcedoni zsinaton keletkezett a christológiai dogma. t. i. a Krisztus isteni lényegéről és történeti megjelenéséről szóló tan. Később a kelet a kultusz terére sodortatott, mig a nyugat Augustinus által más gondolatkörbe tereltetett. A középkori egyházat Augustinus örökségével szemben a hierarchismus, a szerzetesi műkegyesség s a traditionalismus szelleme hatotta át. Ε pontokon lépett föl a reformátió, mint a nyugati katholicismus megjavítása a bibliai, hivő személyes és közösségi keresztyénség szempontjából. A protestantismus dogmatörténete Luther alapvető ev. egyházi alapgondolataitól a jelenkori dogmatikusoknak az egyházi tant újjáalakító törekvéséig terjed. Hármas főstádiuma 1. az ev. egyházi alapgondolatok keletkezése és kifejlesztése a form. Concordiaeig s a westminsteri hitvallásig (a reformátió kora); 2. ez alapgondolatok iskolaszerű feldolgozása a kath. és a ref. orthodoxiában (XVII. s XVIII. század); s 3. az egyházi tant újjáalakításának kísérletei Schleiermacher óta (XIX-ik század). A dogmatörténet gondosan elkülönítendő a theologia és dogmatikai tanrendszerek történetétől. A dogmatörténet azt adja elő, hogy mi ment át az egyház dogmatikai tudatába az egyes rendszerekből, p. o. az ókorban egy Origenes, Athanasius és Augustinus, vagy a legújabb korban egy Schleiermacher, Hofinan

η. Ritsehl és mások tanfelfogásából. A kiindulópont Luther theológiájának kifejlődése a középkori katholicismussal s a spiritualismussal szemben. Mellékhajtása a zwinglianizmus s a calvinismus. Erre következnek a tanviták s a reformátori alapgondolatoknak tantekintély elvi szentesítése az egyházi rendezetekben s a corpora doctrinaekban. Főforrását a dogmatörténetnek a reformátorok taníratai mellett a hitvallási iratok s az egyházi rendezetek dogmatikai részei képezik. A protestantismus katechétikai és építő jellegű irodalma Luther prédikátiót és kátéit kivéve csak másodsorban jöhetnek tekintetbe. Tudjuk, hogy Harnack nagyhírű dogmatörténeti tan- és kézikönyveiben a dogmatörténetet csak a katholicizmusra terjesztette ki, amelynek befejezője volt Luther és a reformáció. Ezzel szemben Seebcrg és Loofs a protestantizmust is belevonták a dogmatörténet körébe, s nem elégedtek meg a protestáns tanfejlődésnek tisztán csak egyháztörténeti ismertetésével. Méltó társuk Tschackert, kinek életműve már eddig is a reformáció korának s főleg a kath. és prot. tanellentéteknek kutatására irányult. Kiváló gondot for-