Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Pröhle Károly: A konfirmációról
266 Pröhle Károly. (ennek liturgiái formája a kézrátétel) és őket az Úr szent vacsorájához bocsátja, melyben hivő részvétel mellett úgy az Istennel, mint a keresztyén anyaszentegyházzal való közösségünk teljességre jut. Ez utóbbi, az Ur szent vacsorájának első vétele, a konfirmáció koronája. Kiegészítésül még megjegyzendő, hogy a konfirmációi hitvallás és fogadalom is erősítő hatással van vallási viszonyunkra, azon lélektani ténynél fogva, hogy a lelkünkben rejlő tartalomnak szavakban való kifejezése ama tartalomnak határozott alakot ad, azt bensőnkben mintegy megrögzíti („fixirozza") s így állandó sajátunkká teszi. Különösen áll ez az őszinte indulattal, ünnepies alkalommal kifejezett konfirmációi hitvallásra és fogadalomra. A konfirmációnak ezen két elemére vonatkozólag még csak arra legyen szabad figyelmeztetnem, hogy ezeket stricte a fentebb kifejezett értelemben kívánom venni s nevezetesen a konfirmációi fogadalomtól távol kell tartani azt a (római) tévedést, mintha ezen fogadalom által olyasmire köteleznők magunkat, amire különben nem volnánk kötelezve. A konfirmációi fogadalom egyszerűen kifejezi a vallási viszonynak mint boldogító ténynek fentartására irányuló őszinte óhajt és törekvést s elismerését azoknak a kötelességeknek, melyek ezen viszony erkölcsi természetéből folynak. A fogadalomnál különben is sokkal fontosabb a hitvallás. Fzzel — amennyire a keret szűk volta megengedte — kifejtettem a konfirmációra vonatkozó felfogásomat s azt hiszem, hogy ily módon lehetséges a fentebb ismertetett különböző felfogásokban rejlő lényeges igazsági momentumokat egyesíteni. A nyert meghatározást röviden talán így foglalhatjuk össze: a konfirmáció a keresztyén vallásban bizonyos fokig önállóságra nevelt gyermekeknek vallási közösségükben való megerősítése egyrészt saját hitvallásuk és fogadalmuk által, másrészt a keresztyén gyülekezet imádsága és áldása s végül az Ur szent vacsorájának a hivők közösségében először történő élvezése által. Röviden: a konfirmáció a keresztyén vallásban bizonyos fokig önállóságra nevelt gyermekeknek megerősítése a háromságos egy Istennel s a keresztyén anyaszentegyházzal való közösségükben. Ha a konfirmációnak itt kifejtett elvi felfogásából a konfirmációi gyakorlatra következtetéseket akarunk vonni, akkor mindenekelőtt azt a magától értetődő feltételt kell kiemelnünk, hogy a konfirmátor maga álljon biztosan, szilárdúl az Istennel és az anyaszentegyházzal való közösségben. Ennek a közösségnek a lelke — a szentlélek — hassa át egész lényét s nyilvánuljon úgy szavaiban mint cselekedeteiben. Erezze azt a nagy felelősséget, amellyel a gondjaira bizott gyermekekért tartozik. Viseltessék őszinte szeretettel növendékei iránt s hordozza igazán szivén boldogulásukat, üdvözülésüket. Csak így találja meg az útat konfinnandusai szivéhez.