Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Szelényi Ödön dr.: Krisztus és Konfutse
Krisztus és Koníutse. 251 semmikép sem hajlandó saját politikai, társadalmi, gazdasági és vallási intézményeit az európaiakkal felcserélni, nem csak azért teszi, mert tökéletesebbeknek tartja a kinai intézményeket, hanem azért is, mert félti a nyugati civilizációtól, és annak csodás technikai vívmányaitól népe természetszerű életét. Ebben az aggodalmában tulajdonképen a kultura értékének súlycs problémája rejlik, melynek felfogására nézve legélesebb és legdöntőbb az ellentét a kelet és a nyugat között és ez ellentétnek az oka végső elemzésben a konfuciusi és keresztyén világnézet közötti alapvető különbségben keresendő. Sokat dicsőített kulturánk láttára nem zárkózhatunk el attól a szomorú ténytől, hogy a művelődés, melynek igazi hivatása az volna, hogy fokozza az emberek boldogságát és enyhítse az ember sok baját, természetszerűen mindig újabb bajokat idéz föl. De azért a keresztyén nemzetek még sem szűnnek meg haladni, mert él leikökben az a hit és ezt a keresztyénség felemelő ereje gyökereztette meg bennök, hogy az ember útja mégis csak fölfelé halad, bármint tekereg is, és hogy az egész emberiség és annak kultúrája egy érzékfölötti lét céljait szolgálja. Ezáltal pedig az ember megszabadult egyfelől a kínos töprengés gyötrelmeitől, másfelől az elfásító rezignáció semmittevésétől. A kinai ember ellenben a konfucianizmus hatása alatt a múltba tekint, nem ismeri a haladás elvét, a kultura értékébe vetett hitet, csak a jelen gyakorlati haszon lebeg a szeme előtt, nincs áthatva attól a tudattól, hogy a jövőért kell dolgoznia. Mert csakis az érzékfölöttibe vetett hit, tehát a vallás ad életünknek értelmet és teszi azt és kulturánkat értékessé. Az erkölcsnek is csak így van értelme, ha bizonyos elméleti világnézetre, metafizikai alapra támaszkodik. Jézus ép az által, hogy az erkölcsiséget elválhatatlan kapcsolatba hozta a vallással, emelte azt a legmagasabb fokra. Azonban be kell vallanunk azt is, hogy a keresztyénség a maga fenkölt programmját teljesen nem váltotta be. Be kell vallanunk, hogy sokszor, igen sokszor visszaéltek Krisztus nevével, hogy sokan elferdítették a megváltó tanításait és hogy különösen háborús időkben a keresztyének éppen nem viselték magukat mindig nevükhöz méltóan. Sajnos, hogy pl. 1900-ban is a boxer csapatok „annyit nem raboltak és pusztítottak, annyi ártatlan nőt és gyermeket nem koncoltak fel, mint a követségeket felmentő és megaláztatásokat megbosszuló európai csapatok." (Lóczy.) Végtelen kárára válik a keresztyénségnek. hogy ez a bosszú Krisztus nevében történt, mert bizony nem történt az ö szelleme szerint. Kétségtelen valóság, hogy a mai európai társadalom nagy része egy megújhodott vallás után sóvárog, ez pedig csak az igazi krisztusi szellem feltámasztása és érvényesítésével lehetséges, ez a krisztusi szellem az ö magasra vezető, eröadó lelke kell, hogy átjárja kovászként az önbálványozásba. hitetlcnségbe és egoizmusba