Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
Abaelardus Péter. 181 alkalma éppen ezt az érzéki nőt kiismerni. Még egy lépéssel tovább is mehetünk. Heloisenak különösen második levele a nőt a maga teljesen érzéki természetében tükrözi vissza. Ami pedig a nyelveskedést illeti: úgy az okoskodás, a kákán is csomót kereső elme, — mint aminőnek Heloiset exegetikai megjegyzései bemutatják — nem zárja ki nála a nyelveskedés lehetőségét.*) Nem lehetetlen, hogy Abaelardus az ő megfigyeléseit, sajátos tapasztalatai révén foglalta distichonokba: de nem valószínű. Nem valószínű az, hogy ugyanaz a férfiú, ki az érzéki viszonyokat is sub specie aeternitatis itéli meg, aki ezért is érzéki nejét égő szerelmével az égi szerelemre figyelmezteti s arra inti, hogy a földiekről megfeledkezve éljen teljesen az isteni kegyelem alapján mennyei, eszményi érzelmeknek, hogy az a férfiú, ki Heloiselioz ez időben írt levelében oly szépen festi az igaz nőt, fölényt tulajdonítva néki a férfiak fölött, különösen a vallás terén, úgy, hogy Isten, Krisztus is a nőt inkább böcsüli. inkább szereti mint a férfiút; nem valószínű, hogy ugyané férfiú ugyanakkor édes, kedves fia előtt fesse a nőt majd kizárólag csak érzéki, nyelveskedő természete szerint. Eszményeket adunk gyermekeinknek, hogy ezek erejében győzedelmeskedjenek a közönséges, a rút, a rossz fölött. Az ördögöt nem ördöggel, hanem csak angyallal űzhetjük el. — Abaelardus sokkal eszményibb légkörben tartózkodott ekkor, semhogy ily megfigyelésekre — ha azokat meg is tette volna — oly súlyt fektethetett volna, hogy azokat édes fiával is közölje. Az erkölcsi élet terén eltemetetteket nem ássuk ki — még tanulságképpen sem, ha nincs erre közelebbi gyakorlati indító ok. Ezt a közelebbi indító okot éppenséggel nem látjuk, amint látjuk azt tankölteménye első részében. Ez az első rész teljesen egyezik Abaelard lelkével és akkori lelki állapotával. Nékünk ez elégséges arra nézve, hogy meghatva meggyőződjünk arról, hogy Abaelardus mint szerzetes nem szakította el a természetnek és élete múltjával adott kötelékeket, hanem ellenkezően, hogy mindez értékek ő benne harmonikusan egybeolvadtak mindinkább azzá a tudós és mégis oly szerény, azzá az asketikus s mégis oly nyájas, azzá az Istenben és mégis az emberekért élő személyiséggé, mint akit Cluny nagy műveltségű és humánus apátjának Heloise-hoz írt levele állít szemeink *) Ezzel a feltevéssel azonban szemben áll az a feltétlen odaadás, amely Heloiset oly meghatóan jellemzi. Apáca lesz nem a maga elhatározásából, hanem csak azért, mivel Abaelardus azt akarja (quam conversionem tu solus facere decrevisti. Migne 178. k. 186. 1.); nincs, amit az ő kedvéért meg nem tenne, nincs hely, ahová ó't nem követné. (Ego autem [Deus seit] ad Vulcania loca te properantem praecedere vei sequi pro jussu tuo minimé dubitarem. U. o.); mert nélküle ő semmi. (Non enim mecum animus meus, sed tecum erat. Sed et nunc maximé, si tecum non est; nusqam est, Esse vero sine te nequaquam potest. U. o.)
