Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete
A keresztyénség vallástörténeti helyzete. 15 zása egyenesen a vallás felbomlására vezet. Tehát nem mutathatja a vallásnak fejlődését. Amellett találkozunk olyan érdekes jelenséggel, mint pl. Amerikában, hol a vad indiánusok vallása erkölcsi, vallásos képzetek tekintetében sokkal magasabban áll, mint a művelt aztékeké és inkáké. Általában, ha ethikai vallásos képzetek szerinti osztályozást vessünk fel, az egyes népeknél sok esetben nem fejlődést, hanem degenerációt látunk, ezt állíthatjuk pl. a chinai, brahman, buddhista, egyptomi vallásokról. 1) A pogányság fokozatos terjedésének igen érdekes példája az Istar, Astarte, Anáhita, Kybele, Aphrodite erkölcstelen kultuszának mind szélesebb körűvé létele annak bizonyságául, hogy a természeti és erkölcsi vallások nem egymást felváltó fejlődési fokot képeznek, sőt ellenkezőleg, létezik visszafejlődés. A váltság gondolata meg pl. a buddhismusban a lélekvándorlással való kapcsolata folytán alig tartalmaz újabb mozzanatot. Nem fogadhatjuk el tehát az egyetemes fejlődést, mert immanens erők pusztán a vallást megfejteni nem volnának képesek, eltekintve a kölcsönhatásoktól, a kausalitás törvényét ismét és ismét áttörve látjuk annak jeléül, hogy a magasabb szellemi élet a szabadság s nem természeti kényszer hatása alatt áll. Aztán, még ha lehetőnek tartanánk is egy legtökéletesebb fejlődést, kausalis okok alapján maga a fejlődés lenne abszolúttá, de hogy a legmagasabb kijelentésnek egy individuum legyen a közvetítője, az lehetetlenné válnék. Már pedig a vallás nem egyetemes fejlődés, nem az emberiségben jut tökéletességre, hanem minden ' esetben személyi élmény, tehát legtökéletesebb kifejlődésének is történeti személyhez kell kötve lenni. A positivismus rendszerével ez alkalommal foglalkozni nem képezheti feladatunkat, ámde annyival inkább figyelembe kell venni, mint a keresztyénség vallástörténeti helyzetére vonatkozó másik megoldási kísérletet, az u. n. vallástörténeti módszert. Rendszerbe foglalója, Troeltsch Ernő heidelbergi tanár nevezi így s kiindulásául a Kant-féle kritikai idealismust nevezi meg. Különben az irányzat nem új, különösen egy évtized óta a theologusoknak egész tábora foglalkozik a vallások történeti méltatásával, a főcél „minden szellemi történésnek a fejlődés gondolata szerint rendezett immanens magyarázata," sőt már bizonyossággá is lett, „hogy a keresztyénség az eddigi vallásos fejlődés kulminációját mutatja" (Bousset). Ide sorolhatók Rauwenhoff 2), Sabatier 3), továbbá több neves philosophus, mint Eucken, Class, Siebeck 4) művei. 1) Wurm 138 kv. 1Ó8 kv. 213. Chant. d. 1. S. I. 190 II. 106 kvk. stb 2) Wijsbegeerte van den Godsdinst. 3) Esquisse d'une philosophie de la religion. németre fordította Baur. Ismertette szerző Prot. Szemle 1903. 4) Lásd Lelkészegyesület 1909—10. évi számait.
