Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

Abaelardus Péter. 175 11. Szolgáld első sorban Isten dicsőségét! és pedig istenfélelemmel és szere­tettel·, mely csak akkor igaz, ha Istent felismerjük lényege szerint, mint igazságost, hatalmast és jót; ki ezért türelmes — de súlyosan is büntet. A szeretetnek kritériuma a jóság. Isten a legfőbb jó — őt kell mindenekfölött szeretni, s ő benne mindeneket és pedig jóságuk foka szerint. Ezért is őt, mint egyedülit illeti meg a dicsőség! 12. A tudós hivatással járó, valamint az általános erkölcsi és vallási köteles­ségek mellett vannak társadalmi jellegűek: а) vigyázz jó hírnevedre, mert ezzel önmagad és mások javát szolgálod! б) óvakodj az első bűntől, mely természetszerűleg másnak szülője s az utóbbinak bizonyító tanuja; c) őrizkedj attól, hogy az embereket meg ne botránkoztasd — de soha lelkiismereted rovásán (Isten elleni botrány); d) kerüld a rossz — és keresd a jó társaságot; a náladnál jobb barát — a rokonodnál többet ér, mivel amaz az erényt, ez csak a nemzet­séget gyarapítja; e) külső fény és gazdagság után ne törekedj — bízd azt az Istenre, ki mindeneket jól rendez, aki még a bajt is jóra fordítja. 13. Amint a jóság egy (Isten) úgy a bűn is csak egy — Isten elleni bűn: Ezért a) Isten parancsait azonnal, minden habozás nélkül kell teljesíteni; b) földi, világi rendelet megfontolás tárgyát képezi s csak amennyiben az istenivel nem ellenkezik, teljesítendő; c) bűnt csak tudva (ismerve a törvényt) követünk el; d) a legnagyobb bűn Isten parancsainak megvetése. 14. Keresd az Istennel való kibékülést, megigazulásodat. Ennek elmulasztása őrültség, mely még az Isten ellen elkövetett bűnnél (furor) is nagyobb Nem az ember, hanem Isten a megigazító. A δικαιοσύνη nem az emberé, hanem az Istené. Isten adja azt ingyen, adományként, nem pedig jó cselekedetek fejében, az ember adóssága visszafizetése fejében. Egyedüli feltétel az ember részéről: a bűn elismerése, elitélése és javítása és pedig nem szóval, hanem szívvel. (Itt látjuk, hogy csak a contritio cordis a határozó és nem a confessio oris, sem pedig a satisfactio operis.) 15. Más az emberhez való viszonyunk. Ez a kölcsönösség viszonya. Amit nem akarunk, hogy velünk cselekedjenek: azt ne tegyük velük s ugyan­csak: amit kívánunk, hogy velünk cselekedjenek, azt tegyük meg nékik. 16. Az emberi viszonyok közt a legértékesebb, mely minden isteni adományt felülmúl — a barátság. а) nem ér fel azzal semmiféle vagyon; б) nem szegény, ki e ritka kinccsel bír; c) isteni jelleggel bír; a. míg a testvéri viszony ugyanis természetes, addig a baráti kegye­lemszerű; β. míg a testvéri viszony ugyanis a véren kényszerűségen, addig a baráti szabadságon alapúi; γ. a honestummal ellenkezőt kizárja a barátság célja és tör­vénye; kérni ilyent nagyobb bún, mint engedni a kérelemnek; bár a kérelemnek engedni is bűnös;

Next

/
Thumbnails
Contents