Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Könyvismertetés - Raffay Sándor: Sztehlo Kornél felolvasásai
160 Könyvismertetés. Meg kell állapítanunk, hogy az eredendő bűn dogmája abban a formájában, amint Ágostonnál s így részben Luthernál is található, nem felel meg Pál apostol felfogásának. Pál a római levélben azt vitatja, hogy egy emberrel — Ádámmal — lopakodott be a bűn a világba s minden ember vétkes Ádámtól kezdve, mert mind Adám vétkezése módjára szegül ellene Isten akaratának. Nem azért vagyunk mindnyájan vétkesek, mert Ádám vétkezett, hanem mert mi is mindnyájan vétkezünk: εφ' ω πάντες ήμαρτον. Az egyetemes bűnösség és Ádám bűne között a benső összefüggés abban van, hogy ha Ádám nem engedi a világba, melyet Isten jónak teremtett és konstatált, bevonulni a bűnt: az embereket nem nyűgözhette volna le indulataik és vágyaik (έτ:ι5νμία, concupiseentia) révén a folyton áldozatokra leselkedő bűn. így hát egy ember révén vonult be a világba a bűn, amint aztán egy ember által vonult be a bűnbocsátó isteni kegyelem is. Tény, hogy Luther is Ágoston értelmében vallotta az eredendő bűn tanát, de ez sem Pál felfogásaival nem egyezik, sem Jézuséval nem azonos. Ezt az igazságot Sztehlo jól érzi ki, de helytelenül magyarázza és nagyon is messze menő következtetéseket von le belőle. Az egyedül az egyházban való üdvözülés dogmája ugyanis nem ebből a dogmából következett. A praedestinatio dogmája meg egyenesen ellentmond ennek a felfogásnak. Mert ha Isten mindentől függetlenül, eleve dönt az emberek üdvössége dolgában, akkor az egyházba való tartozás maga se lényeges feltétel az üdvözülés elérésére. Az orthodox tan eredetileg nem is terjedt tovább, mint e tételig: Extra Christum non est salus. A pápás egyház aztán lefoglalván a maga számára a Krisztust, az ecclesia sola salvifica elvét kezdte hangoztatni. De a reformatio éppen ez ellen tiltakozott. Igaz, hogy aztán a reformátio orthodoxiája is beleesett a pápás tévelygésbe, amikor ha nem mondta is, de hitte és hirdette, hogy az ő egyháza az egyedül üdvözítő egyház. Ε hitének azonban bántó formát sohasem adott, mert magát az evangéliomhoz való ragaszkodása alapján csak iyaei egyháznak és nem sola salvificanak mondja. Abban azonban ismét igaza van Sztehlonak, hogy a dogma és a türelmetlenség csakugyan összefügg egymással. De ebből nem a dogmátlanságnak kell következnie, hanem annak, hogy a reformátorok munkáját folytassuk, az idők alkotásait az evangéliom erejével tatarozgassuk, építgessük, lerakodásait pedig tisztítgassuk. A reformátio ugyanis feladatából és jelleméből folyólag sohasem lehet befejezve, sohasem lehet lezárva, mert az a szakadatlan tisztulásnak és belső evangélizálódásnak a processusa. Sztehlo ez újabb munkáit is ajánljuk az olvasók figyelmébe. Raffay Sándor.
