Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati tlieologia minden ágában, 137 megfeleljenek, egymással kölcsönös harmóniában álljanak. Ha hiányzik a megfelelő tartalom, a forma üres; ha hiányzik a megfelelő alak (forma), a tartalom szétfolyik. A ker. cultusnak tehát alak és tartalom tekintetében meg kell felelnie az igazság követelményének, amint erre az Úrnak föntidézett szavai utalnak: „Akik Istent imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." Igenis, igazságban, még pedig objectiv és subjectiv értelemben. Istennek Igéje az igazságnak beszéde (Efez. 1, 13; Ján. 17, 17.) és így a ker. cultus az igazság követelményének akkor fog objectiv értelemben megfelelni, ha központját, lényeges tartalmát Isten Igéje és ennek objectiv kijelentési alapja és forrása: az írás képezi. Más szóval az igazság elve megköveteli a cultus írásszerüségét; miután pedig a cultus egy bizonyos egyháznak az írással és annak igazságaival szemben elfoglalt egész álláspontját közelebbről hitvallási irataiban juttatja kifejezésre, az igazság megköveteli a cultus hitvallásszerűséqét is. Subjectiv értelemben a cultus annyiban fog megfelelni az igazság követelményének, amennyiben összes alkotó elemeiben úgy a liturgusnak, mint az egész gyülekezetnek egymással is megegyező hitbeli meggyőződését juttatja kifejezésre. Ellenkező esetben a cultus — akármilyen, sok vagy kevés, gazdag vagy szegényes formák között folyik le — képmutatás, külső forma, u. n. cerimonia, vagy opus operatum. Az igazság subjectiv értelemben megköveteli egyrészt az érthetőséget, mire nézve a reformáció — és ez egyik legnagyobb vívmánya — az anyanyelv használásának jogosultságát juttatta érvényre az addig s a római egyházban ma is használatos idegen és érthetetlen cultus-nyelv helyett; kizárja másrészt az érthetetlenséget szóban és cselekvényekben, nevezetesen az érthetetlen, félreérthető, vagy nehezen érthető symbolikus cselekvényeket és ezeknek egymásra halmozását. (V. ö. I. Kor. 14.) Fejtegetéseinket most már röviden egybefoglalva, azt mondhatjuk: a ker. cultus örök és változhatatlan alapja Krisztus és ezen az alapon épül föl és fejlődik organice az egész cultus a szabadság, közösség, rend és igazság elvei mellett, mire nézve a szent Írás a maga egységében és szellemében mint szabályozó elv jön tekintetbe. Ezen szabályozó jelentőségén kivül azonban b) a szent írás szolgáltatja a ker. cultusnak és a keresztyén cultus legfőbb alkotó elemeinek állandó, kiapadhatatlan forrását, anyagát is. A szent Iratok használata már kezdettől fogva gyakorlatban van a ker. gyülekezet, illetve egyház cultusában. A „Mischna" szerint az ótestamentomi zsinaqoqai cultus főalkotórészei: az u. n. „Schma" (Deuteron. 6, 4—9; 11, 13-21; Num. 15, 37—41) recitációja, továbbá ima, azután a parasák (Thora — mint lectio