Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete
98 Dr. Lcncz Géza. Igazuk van azoknak, akik a ker. kijelentés specifikus voltát Krisztus Istenségére vezetik vissza (Girgensohn, Herrmann stb.) s azt az isteni hatalom tényéül fogják fel. Itt tehát puszta, történeti felfogásról nem lehet szó, ennek a megértéséhez objektiv történettudomány és szubjektív hit dualizmusa szükséges. Ennek kapcsolódása pedig az írás olvasása közben történik meg, „miközben ugyanis érezzük azokat az isteni erőket, melyek Jézus személyéből kiáradnak, megtesszük az utolsó lépést is az üdvözítő hithez, Krisztus istenségének hitéhez". Ezt a hitet pedig maga Isten lelkének ereje leöltheti fel bennünk. Ez úton juthatunk el egyedül a keresztyénség igazságának megértéséhez, ez úton kél bennünk életre annak ereje. Az Istennel való életközösség egészen praktikus természetű, a hívő öntudatában kell annak gyökereznie. Másként gondolja ezt persze Dorner. Szerinte az istenemberi természet helyreállításáról volna itt szó, amely mellett „Krisztus halálának jelentősége nem lényeges". Metaphysikai értelmet nyer a kifejezés, a vallásos fejlődés zárköve és ezzel együtt abszolút vallás azért lehet a keresztyénség, mert benne az isteni és emberi egysége megvalósúlt, még pedig ez alatt nem egyszeri kijelentést kell érteni. Ez a felfogás megengedi azt is, hogy a keresztyénség úgy jelenjék meg, mint amely „más vallásokból a lényeges tartalmat önmagába felveszi, hogy ekként az öntudat haladásával lépést taitson." J) Mondottuk már. hogy a ker vallásos tapasztalat tartalma nem úgy tűnik fel előttünk, mint valami közös fejlődés csúcspontja, amely összegében az emberi szellem fokozatos fejlődésével összeesnék. Bármily méltánylattal vagyunk is a többi vallások iránt, azokban az isteni akarat emberileg közvetített, elmosódott kifejezéseit láthatjuk pusztán. A keresztyénség egyszeri történeti tény, még pedig nem pusztán olyan értelemben, mint azt Sabatier mondja, hogy t. i. .a Krisztusban a kegyesség a maga tökéletességét érte el, mi mindannyian annyiban vagyunk keresztyének, amennyiben Jézus gyermeki kegyessége bennünk életre kél". 2) Az az egyszeri történeti tény az Istennel való életközösség fundamentuma és állandó forrása; annak, hogy Isten jelent meg testben, praktikus vallásos jelentősége nem merül ki a vallásos kegyesség újjáalakításában, hanem a hitbizonyosság záloga is az. Vizsgáljuk meg még ez oldaláról a dolgot. Milyennek képzelik az egyes vallások az Isten, vagy Istenek és ember közötti visszonyt? A legkevésbbé művelt népeknél alapja ennek az, hogy az ember az istenségtől várja fenyegető veszélyek elhárítását, bizonyos, előtte értékes javak megadását. Fél az 6 istenétől, akinek hatalma alatt érzi magát s ennek csodálatos ellentéteként mégis nála keres menedéket, Isten iránti Dorner: Grundriss der Religionsphilosophie 173. 179 kv. 182 kv. 2) Esquisse etc. Le Principe chretien 183 kv.
