Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

Könyvismerteté«. 79 s az Anselmus főiratának a váltságtan-ismertetése szempontjából dicséretreméltó. A második címben foglaltak a váltságtan eredetét kutatgatják s állapítgatják meg s rögtön az első részben, a hol Anselmus és a biblia között levő összeköttetést tárgyalja, keményen kimondja, hogy a bibliából semmiMpen sem származhatott az Anselmus alapgondolata, a mely a váltságtanról szól, nem gondolván meg, hogy evvel azt is kimondja, hogy tehát a prot. váltságtan sem származott a bibliából, a mely az író szerint is az Anselmus gondolatán épült fel. S mert a bibliai eredetet így megcáfolja (?), további kutatásában minden törekvése az, hogy kimutassa: Anselmus váltságtani alapgondolata a germánjogból s az egyház bűnbánati gyakorlatából állhatott elő s így olyan alapon utalja, a mely kétes s kétes voltával csak a elvetendőséget eredményezheti. Ezt az elvetendőséget nem is késik az író a leghatározattabb modorban s hangon kimondani a harmadik cím alatt, a hol Anselmus elméletének bírálatát adja, a mely bírálatnak a csúcspontja nem más, mint a protestáns váltság-tannak a római katholikussal szemben következetlenséggel vádolása s a nyilt felhívás arra, hogy: „a protestáns dogmatikának mindenesetre el kell vetnie a Krisztus elégtételéről, érdeméről szóló tant." Nem tartom lehetetlennek, hogy az egész tanulmány tulajdonképen ennek a tételnek kimondásáért íratott s így annak a dogmatikus irányzatnak áll szolgálatában, a mely a Jézus halálának s azzal kapcsolatos igazságoknak egyszerű megsemmisítését, jelentó'ségöknek tökéletes megszüntetését célozza és munkálja. Az érdem, a Krisztus érdeme fáj az írónak annál az egyszerű oknál fogva, mert az embernek nincs érdeme. Ha a prot. dogmatika az emberi érdemet elveti, el kell vetni a Krisztus érdemét is! .. . Tehát az igaz cél, a világos cél: a Krisztus személyének s munkájának alászállítása az ember színvonalára. Ám legyen ez az írónak dogmatikus álláspontja, theologiai felfogása, de mint positiv tudomány hirdetésére elhívott, mint positiv keresztyén s közelebbről protestáns hit-igazságok tanítására alkalmazott egyén épen a mai viszonyok között s épen Sárospatakon ezt gondtalanul, teljes szabadsággal megteheti ? Tökéletesen értem, hogy az a theol. irányzat, a melyhez az író tartozik, itt végzi a tételt: Krisztusnak sincs, érdeme, a mint nincs egy embernek sem az Istennel szemben!... De hát ez-e az a positiv igazság, a mely épít, hitet erősít, vallásosságot növel, hűséget támaszt? . . . Az-é hát a cél, hogy a „hivatalos egyházi tanokkal szemben a destructiót végezzék azok, a kik építeni hivatvák is, kötelesek is?! Lehetetlen e kérdéseket fel nem vetni s ha e kérdésekkel kapcsolatban kell a tanulmány értékét megállapítani, már pedig ezek a kérdések felmerülnek s fül is kell vettetniök, az érték-