Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

Könyvismertetés. 317 egyházban ismét a régi szellemhez és a régi formákhoz való szigorú ragaszkodás az uralkodó s a mikor a pápa egyházát éppen a formalismus kihegyezése teszi népszerűvé és hódító hatalommá. Hogy ennek ellenében a protestáns író a modernismusnak feltűnését örömmel üdvözli, azt természetesnek találjuk mindnyájan. De ki kell mondanunk, mint tényt, hogy a modernismust a pápa egyháza nem fogja megsinleni. Helyesen mondja szerzőnk, hogy a modernismus nem más. mint a szabad kutatáshoz való jogosultság tudatának bizsergése a római kath. egyházban. De ez csak annál gondosabb ellenhatásra buzdítja a hivatalos egyházat. S különösen hat az emberre, hogy mégsem a római kath. egyház bukását, nem a pápás klerikalismus és dogmatismus radikális reformálásának szükségét sürgeti a szerzőnk, hanem a Protestantismus belső reformját követeli, mert így a műveltek elpártolnak a maradi protestantismustól (!). Orvosságul a dogmákkal való szakítást ajánlja. Különös egy dolog ez nagyon. A dogmatlanság hirdetése, aminek Tisza gróf is szószólója lett, a protestantismusban szintén modernismus. Csakhogy sokkal kevesebb értelme van, mint a r. k. egyházban felébredt modernismusnak. Dogmátlan vallás ugyanis képtelenség. Amint Stettner Gyula is rámutatott, hogy ez alapon már azzal mondották ki az első dogmát, hogy nem kell dogma. Mi a dogma? Mindig a hiendők és teendők tételes, összefoglaló kifejezése. Nincsen társulás a világon, mely ne állapítana meg olyan tételeket, a melyek szilárd kereteit és alapjait képezik a tömörülésnek. Hogy éppen csak az evangeliumi egyháznak legyen kötelessége minden tételt mellőznie, ez igazán érthetetlen követelmény. Es céltalan is, mert kebelében tüstént kisebb csoportokba tömörülnének azok, akik bizonyos elvi egyezést fedeznének fel a társaik meggyőződésében. Dogmátlan vallás ép oly képzelhetetlen, mint alapszabály vagy megegyezés nélküli társulat. A dogmák ép úgy, mint az alapszabályok, a társulás szempontjait, egységesítő elvét rögzítik meg. Egészen más a dogmatismus ellen való tiltakozás. A dogmatismus jellemzője, hogy tételekbe fojt minden szabad mozgást és hogy tételek megtartásától teszi függővé magát az üdvösséget is. Ha régi, öröklött tételek elől való föltétlen és szolgai meghódolást követel, akkor orthodoxia a neve, ha megszabályrendeletezésre törekszik, akkor juridikus dogmatismussá lesz. Mennyire megszokta már az emberiség a megrendszabályoztatást, mi se bizonyítja jobban, mint az a nálunk is divó betegség, hogy mindent és mindenkit szabályrendeletek keretei közé igyekezünk nyűgözni s szinte már a nevetségig túlozzuk a szabályrendeletek gyártását. Pedig ez is dogmatismus. Ez is a szabad mozgást, ez is az egyéniség érvényesülését, ez is az egészséges életet öli. A „Társadalomtudományi Közlöny" egyik utóbbi számában