Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Raffay Sándortól: A revideált Biblia. IV.
308 Rafi'ay Sándor. az, hogy a farizeusok egyoldalúlag azokat a rendelkezéseket emelik ki a törvényből, a melyek az δ hasznukra szolgálnak. Vallási vétségnek minősítik, ha valaki a papi tizedet akár a legcsekélyebb fűszerből is elmulasztja, de szemet hunynak, a fontosabb rendelkezések mellőzésének. De nem dézsmálást jelent ma már az άποδεχατόω, hanem tized-vételt. A dézsmálásnak olyan mellékjelentése is van, a mely itt nincs helyén. A megdézsmálás a jogtalan és titkos eltulajdonítás gondolatát is magába rejti. Itt pedig a törvény rendelkezésének teljesítéséről van szó. Ε mellett azonban mellőzik, figyelmen kívül hagyják azt, a mi a törvényben fontos, értékes, jelentős. Ebben van az ellentét. A törvényt látszanak szolgálni, holott a törvényt megrontják ós megcsúfolják. A βάρνς nemcsak azt jelenti, a mi nehéz, hanem azt is a mi fontos, lényeges, értékes belső súllyal biró; τά βαρύτερα τον νόμου az előbb említett mellékes és értéktelen rendelkezésekkel szemben azok a rendelkezések, a melyek a törvény erkölcsi értékét ós tekintélyét 'megadják. Nem azt akarta Isten a törvény adásával elérni, hogy a papoknak joguk legyen a tized összeszedésére, — bár ez is az ő rendelkezésén alapul, hogy a pap az oltárról éljen, a mely mellett szolgál —, hanem azt, hogy megtanulja az ember önmagával szemben a józan megítélést, másokkal szemben a könyörületességet, Istennel szemben pedig a bizodalmat. Ezek a törvény fontosabb rendelkezései. Ezeket azonban a képmutatók mellőzik s csak a nekik hasznos intézkedéseket emelik ki. A 23. vers ezek alapján így fordítandó : Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, kik tizedet szedtek a mentából, a kaporból, a köményből, de mellőzitek a törvény fontosabbját: a megítélést, a könyörületességet meg a hitet. Pedig ezeket kell cselekedni, amazokat se mellőzve. 24, 2 8-ban egy közmondást találunk, a melynek értelmét és vonatkozását előttünk egyáltalán meg nem világíthatja a szószerű fordítás, mert merőben ismeretlen a kép is, melyet a",közmondás ki akar fejezni. Tudjuk, mennyi fejtörést okoz az exegetáknak ez a vers. Ezerfólekép forgatják, hogy kihámozzák a titkos értelmét. Mert a hol a dög, odagyülnek a keselyük. Ki a dög? Ki a keselyű? Mi a gyülekezés célja? Mi a hasonlat, illetőleg kép igazi vonatkozása? stb. stb. — Pedig kár ezen sokat okoskodni. Az összefüggés megmutatja, hogy mi az értelme ennek a képies mondásnak. Arról van szó, hogy a világvég előtt majd sok kísértésnek lesznek kitéve a hivők. Mert minél nagyobb lesz a nyomorúság, annál több lesz az álpróféta és a hamis megváltó. A hívőnek azonban nem szabad felülni a csábításoknak. Nem szabad azt hinnie, hogy az igazi megváltó majd bujkál a mezőkön vagy a belső termekben. Az ilyen fellépés csak a hamis
