Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: Az egyháztörténelmi tudomány ujabb haladása

Az egyliáztörtónelmi tudomány ujabb haladása. 27 nagy szellemű, önzetlen és még magára hagyatva is kitartóan küzdő, nemes bajnoknak, — fájdalommal áll meg a még nemrégiben is férközhetetetlonnek nyilvánított Apáczai Cseri János szenvedő alakjánál és a kegyelet soha el nem égő fáklyájával vet fényt kora sírjából kitörő nagy emlékére, — kellő elégtételt ad a meggyőződésükért hivatalos eljárás alá vett és durva elbánásban részesített coccejanus és cartesianus tanároknak, — s bármennyi hibát talál is az ifj. Csécsi János dolgaiban, azt az egyet semmiesetre se róvja meg benne, hogy a Roell követője volt, egyebekben pedig enyhítő körülményül tudja be neki a kollégiumi kormányzat rettenetes gyarlóságait, és hogy függetlenné akarta volna tenni tőlök a kollégiumot,— kulturális fejlődésünk legkiválóbb alakjai közé sorozza a nyomdászszá lett theologust, Tótfalusi Kis Miklóst, akit világhírűvé tett volt művészete, de méltó panaszok közt fejezte be személyes irigykedéstől és hatalmi gőgtől megkeserített életét, — nem mer pálczát törni az alapos képzettségű, úttörő munkásságú Huszti András felett, akit inkább magánérdekek és a confessionális reactio üldözöttjének lát, mint végső kényszerűségből tett téves lépések és szomorú sorsa közben kifejlődött gyarlóságok áldozatának, és moghajtja végül zászlaját az erős lelkű, szédítő tudású, önfeláldozó Sinai Miklós előtt, s az akkori viszonyok tekintetbe vételével indokoltnak és mindenesetre jogában állónak találja állásfoglalását, ínég ha esetleg nem is osztozik nézetében. És elismeri mindenikről a feltétlen egyéni tisztességet, sőt a legtöbbnél az átlagosnál magasabb rendű erkölcsiségnek megfelelő életet, amit nem mindig talál meg a világ szerint nagyoknál, és a szűk látkörű kortársak felmagasztaitjainál. És ha emezeknek a diadalmas ügyében gyönyörködnek is talán a pogány istenek: velők szemben Catóhoz csatlakozik a modern történetírás ós hervadhatatlan koszorút fon az igazságért elbukottak halántékára. Változott az elfogulatlan újabb történetírás véleménye a reformátorok nagyságának mértékéről is, úgy önmagukban véve, mint egymáshoz viszonyítva őket. Luthernek és Zvvinglinek majd Melanchtonnak a négyszázados születési emlékünnepe egy egész irodalmat hozott létre a reformáció korának történetéről, mely sok olyan mozzanatot tárt fel, ami addig jó részben el volt rejtve a köztudat elől. Ennek az alapján minden előtt megállapítható, hogy az ebben a könyvben is legnagyobb reformátorként dicsőitett Calvin még nem is tekinthető a szó szokott értelmében vett reformátornak. Mert hiszen hol lejtett ő ki refortnátori működést? Sehol! Egészen készre ment Genfbe s ottani működése nem is volt egyéb szervezésnél ős rendezésnél. De még a reformátor névre máskiilönbon is alig szolgálhat rá, aki nem több egy-