Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: Az egyháztörténelmi tudomány ujabb haladása

Az egyliáztörtónelmi tudomány ujabb haladása. 29 kássága versenytárs nélkül magaslott ki a maga korában : addig azok, akik már az 5 idejében megkezdették működésüket, egyesülve az azóta egymásután előlépett újabb ós újabb munkásokkal, az ő halálát követő negyedszázad folyamán oly nagy eredményt értek el egyfelől a régi adatok ós állitások tisztázásában, másfelől új adatok ós felfogások napfényre hozatalában, hogy egészen megváltozottiiak mondható a magyar egyháztörténelmi és a protestáns irodalomtörténeti ismeretek összképe*). Nagyot változott ismereteinkben mindjárt a reformáció kifejlésének számos mozzanata, úgy a mohácsi vész előtti időből, mint az azutáni évtizedekből, még pedig nemcsak protestáns, hanem katholikus íróknak is a munkássága folytán. Sok lóvos és helytelon vélemény és állítás tűnt le a tudomány színteréről, amit eddig kedvvel hirdettek még a legkiválóbb történetírók is. Egyúttal a reformáció némely nevesebb szereplőjének az életfolyamata sem annyira halvány és elmosódó vonásokban áll előttünk ma, mint régebben, habár magától érthetőieg sok fáradozás és talán jóval több szerencse kell ínég hozzá, hogy csak meglehetős hűséggel is megrajzolhassuk egynémelyikök munkásságának a képét. Hasonlíthatatlanul tisztultabb ismereteink vannak immár a magyarországi protestáns felekezetek különválásának egyes eseményeiről s a velők kapcsolatos irodalmi és tanfejlődési mozzanatokról, valamint elterjedésök szinteréről és szűkebbre szorulásukról, avagy szélesebb körre jutásukról. Egyházalkotmányi szervezkedésüknek legjelentékenyebb körülményei, kivált egyetemesen jellemző sajátságai szintén meglehetős hűséggel állanak a mai tudós olőtt, szervezett hatóságaik kifejlődése ós a körülötte kezdetben és időnként felmerült nehézségek és akadályok jóformán ismeretesekké vállak újabban. Általában véve kellő gonddal és megfelelő sikerrel végzett tanulmányozásnak a tárgya az egyház belső története, és nagyrószben felülhaladta történetírásunk azt a fokot, amelyen a protestáns egyháznak csak az államhoz való viszonya, és a katholikusoktól szenvedett iildöztotóse és elnyomatása szolgáltatta számára az anyagot, annyira, hogy a mai történetíró azt is ineg meri már írni, hogy a protestánsok hasonlóképen visszaadták a kölcsönt alkalomadtán. Ez különben már a történetírói pártatlanságnak f'és annak az emelkedettebb gondolkozásnak is eredménye, moly *) Az ily irányban munkálkodók sorából a 42. cikkben még nem emiiteltek közül kitűntek jeles irói képességeikkel: Horváth Cyrill, Dézsi Lajos, Payr Sándor, Kovács Sándor, Pokoly József, Rácz Kálmán; szorgalmasan dolgozik még Barcsa János és Földváry László. Alkalmilag megemlíthető, hogy az egyházi irodalom többi ágában meg különö-en Erőss Lajos, Raffay Sándor, Stromp László éi Szabó Aladár szerzett azóta hírnevet.