Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Marton Lajos-tól: Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Junilius Africamus: Instituta regularia divinae legis
274 Ma i ton Lajos. út, melyre Junilius előszavában így hivatkozik: Sed dum te inter alios reverendissimos coepiscopos tuos usque ad Constantinopolim peregrinari provinciáé coegisset utilitas, ex civilitatis affectu in notitiam conloquiumque pervenimus. Nagyon valószínű, hogy e találkozás után nemsokára megírta e munkát Junilius, tehát 551. vagy 552-ben. Korábbi keletkezésére nincs adatunk, későbbre meg azért nem tehető, mert Prokopius adatából következtetve Junilius 552-ben, vagy 553-ban már meghalt. Junilius kis művét az egész közép- és újkor De partibus divinae legis címen emlegette egészen Kihn műve megjelenéséig, (1880.) holott ez csak az I. könyv 1. titulusa, melyet, mint legelőbb szembe ötlőt, innen emeltek ki és tettek az egész munka címévé — az elveszett helyébe — a másolók, úgyhogy e miatt a titulusok számozásában zavar is támadt. Kihn a bevezetés e szavaiban találta meg az igazi címét: ..... in duos brevissimos iibellos regularia haec instituta collegi . . ." Bizonyosra vehető, hogy ezt, valamint a caputok titulusait is Paulus görög szövegéből fordította Junilius. A mü tartalma. A mű maga megadja tartalmi felosztását az első titulusban: De partibus divinae legis. Az isteni törvény, értsd: szentírás tudománya két főrészre oszlik: az első ad ipsam speciem dictionis proprio pertinet, tehát formális, vagy még helyesebben irodalomtört. rész; a másik in rebus est, quas ipsa scriptura nos edocet, vagyis materialis, tantartalmi rósz. Az I. főrész csak az I. könyv 2 - 10. titulusát foglalja magában. A többi, vagyis I. 11—20 és II. 1— 3'Λ mind a II. főrészhez és a befejezéshez tartozik. A két könyvre osztás tehát a tartalommal semmi összefüggésben nincs, tisztán mechanikus. Az I. u. n. formális főrészhez 5 kérdés tisztázása tartozik u. m. 1. species dictionis, 2. auctoritas, 3. conscriptor, 4. modus, 5. ordo. Az 1. a species dictionis, vagyis előadási forma lehet a) História, a mult és jelen dolgok elbeszélése. A szenthistória 17 könyvben, u. m. a Mózes öt könyvében, Jozsuó 1, Birák 1, Ruth 1, a Királyok 4, a héberek szerint 2 könyvében, továbbá a 4 evangéliumban s a Csel.-ben foglaltatik. Hozzájuk sorozzák még sokan a Paralip. (Krónikák) 2, Jób 1, Tóbiás 1, Ezsdrás 1, Judit 1, Eszter 1, Makkab. 2 írásra kényszerítette a császár. Primasiust a relegatio nem, de a primásságra való kilátás később szintén a zsinat végzéseinek aláírására bírta s mégis nyomorultul halt el. Áldozata lett ez ügyben való opponálásának Victor Tun. is, (tsid. Hisp. 25. c.) ki a történtekről értesít.
