Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Raffay Sándortól: A revideált Biblia. III.

A revideált Biblia. 237 Hogy a dépöt itt van, azt tudtam, de ebből még nem következtethettem, hogy a Receptus textushoz ragaszkodik a társaság. Hiszen boltjában nemcsak a Receptust kaphatja meg az ember, hanem Tischendorfot, (Gebhardt), Nestlét is. Mindhárommal rendelkezem magam is. De azt igazán nem tudtam, hogy a Károli revisiójánál ki volt kötve a Receptus használata. Ha hát más szöveget használtam a bírálatnál, nem igaztalankodás szándékával történt. Sőt ellenkezőleg. Én attól a naiv hitből indultam ki, hogy ma már akár fordít valaki, akár revideál, föltétlenül csak a legújabb kritikai szövegeket használhatja. Ezért nem is jutott eszembe a textus receptus. A bibliatársaságot a Receptus használatának a kikötésére a levél szerint az vezette, hogy ez a szöveg áll legközelebb a Károli korabeli görög szöveghez. Hát ebben igaza is van a társaságnak, mert Tischendorf csak a múlt század hatvanas éveinek végén, Nestle pedig egy évtizeddel ezelőtt adta ki a tudományos kutatások eredményeivel számoló görög szöveget. De abban nem volt igaza a társaságnak, hogy elavult és — a tudományos eredményekkel számolni nem akarva, — helytelen szöveget kötött ki a revisió alapjául. Hát akkor minek a tudományos kutatás, minek a sok emésztő munka, miért dúlják fel a régi ker. sírokat, miért hatolnak be ősi kolostorok rejtett zugaiba, ha a kutatás eredményeit értékesíteni nem akarják ? Vagy nálunk is Vulgatává akarják szentesíteni a Receptust minden gyarlóságával együtt? Nekünk is lesz ezután szent szövegünk, amely dönt az igazság dolgában ? És hogyha a társaság akármely okból a Receptushoz ragaszkodni akart, a tudós revisoroknak, mint akik a legújabb kritikai szövegeket ismerik, kellett volna tiltakozniok e szöveg kanonizálása ellen. Én nem érzem magamat bűnösnek abban a vádban, hogy igaztalanul, sértés szándékával tettem fel az ilyen kórdóseket: „Honnét vette a fordítás" ezt, meg azt, — mert igazán nem is gondoltam arra a képtelenségre, hogy a XX. században még mindig az előző századok kritikátlan szövegeit vegyék alapul egy nemzet bibliájának az átdolgozásához. Ebből következik a másik „hibám" mentsége, hogy t. i. „mindenképen elsőrendű fordításra" vártam. Nemhogy sérteni akarnám ezzel a tudós revisorokat, hanem ellenkezőleg olyan sokra tartottam és tartom őket egyenként ós együttvéve, hogy igen igen csodálkoztam a gyarló fordításon. Most már per.sze értem a dolgot: hibás szövegből nem lehet hibátlan fordítást készíteni. De azt ma is vallom, hogy velem együtt mindenki tökéletesebb fordítást várt és joggal várhatott is. Marton Lajos kollegám és barátom is azt vallja, hogy „az a mindenképen elsőrendű fordítás, a mely a mai szöveg-