Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Marton Lajos-tól: Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Hadrianus: ...

Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. 221 (Vesp. és Titus) az Elizeus által ábrázolt J. Kr. parancsára, és 42 évvel az δ mennybemenetele után a zsidó gyerekeket megették. Ez elég ötletes magyarázat s derültséget is okoz, de a szerző bizonyára nem ezt akarta. A De animuntibus cím alatt az állatok szimbolikus jelentését adja. A madarak a szentek, mivel szivükben a magasabb regiókba szállnak. Mk. 4, 3

2. A sasok szintén a szentek Luk. 17. 3

7-ben. (Ennek ennél hamisabb magyarázatát még nem adták.) Rossz értelemben a Póld. SO, ,

7-ben. A pelikán az Úr Kr., szenvedésében, vagy a szent férfiú magánosságában. 102. zs. 7. A galamb a Szentlélek, de Hos. 7, n-ben más. A tyúkot a Mt. 23,

3

7-ben a világos értelem ellenére a bölcseség, vagy az egyház, vagy a lélek jelképének tartja. Az oroszlánnak az Apok. 5, f

t-ben az Úrra való vonatkozását megtartja. De már a farkast, a Mt. 7, lf

t-ben levő világos metaphora vonatkozásának (a ha nis prófétákra) megtagadásával az ördög, vagy az eretnekek jelképének tartja rossz értelemben, míg jó oldaláról a Gen. 49, 2

7. alapján Pál apostolénak. — Ezt nein köszöni meg Pál, azért hogy Beniamin törzséből való. De variis nominum appellationibus cím alatt különböző átvitt jelentésű szavak közt megmagyarázza, hogy a férfi a szellem, (spiritus = ;ινεύμα) vagy az ész, az asszony pedig a lélek, (anima = ψνχί) vagy az emberi test az 1. Kor. 11, 3-ban (az asszony feje a férfi.) Viszont rossz értelemben a Gen. 24, í

6-ban a férfi az ördög, ki az értelmet többnyire gondolkodással rontja meg. Teljesen hamis. Ugyanilyen, mikor a 45. zs. 10. királynéját, vagy az Énekek-éneke 4, 8 menyasszonyát az egyházra, vagy a 19. zs. 6-ban a napra basonlatképen felhozott vőlegényt a Krisztusra magyarázza. Jó, mert megtartja az eredeti kép értelmét a Gal. 4,

2

c-nál: az anya az egyház, vagy a mennyei Jeruzsálem stb. — Ez anyag nem kívánna külön fejezetet, sem ily általános, tág címet. De interiore homine c. fejezetében mindjárt megmondja, hogy a belső ember a rationalis lélek az Ef. 3, 1

6. 1

7. szerint. Ezt azonban teljesen a külső ember tagjai szerint rajzolja tetőtől talpig, az egyes tagoknak sorban belsőre vonatkozó jelentését keresve. Ez persze nem egyformán sikerül. Fejét a Krisztusban találja az 1. Kor. 11, 3. szerint, a mi voltaképen csak a férfi fejéül jelöli meg. Aztán néhány metonymiát helyesen értelmez, (pl. a szem a biztos és természetes értelem Mt. 13, 1

6-ban, rossz oldaláról Mt. 6,

2

3-ban; a száj és a nyelv maga a beszéd a 37. zs. 30-ban; a kéz a cselekedet a 26. zs. 6-ban stb.) másokat helytelenül. (Pl. hogy a jobb kéz a jó, a bal a rossz cselekedeteket jelöli a Mt. 6, 3-ban ; vagy a láb az élet folyását, vagyis az észnek és hitnek