Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Marton Lajos-tól: Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Hadrianus: ...
Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. 211 Az άίών (= a zsidó olam) szót egészen helyesen hármas értelemben találja a bibliában: az egyes ember életkorára, (21. zs. 5. 30. zs. 13. Ján. 13, 8. 1. Kor. 8, , 3. stb.) általában bizonyos időtartamra, (49. zs. 20. 78. zs. 66. Mik. 4, 7. stb.) végül az örökkévalóságra vonatkozóan. (9. zs. 8. 45. zs. 7. 119. zs. 89. stb.) Végig tekintve e szakaszon, ismét sok olyan dolgot találunk benne, a mit a cím nem igórt. Ellenben az u. n. szóalakzatokat, amint már az antik rhetorika ismétlés, kihagyás és ellentót, helyesebbon: ellenkező elhelyezés alakzataiként (figuráé repetitionis, detractionis, oppositionis) ismerte ós különböztette meg, épen nem találhatjuk. De nem iá ezeket kell itt keresni, hanem csak a speciálisabb értelemben vett szóalakzatokat, nyelvtani és phraseologiai sajátságokat, melyeket alább grammatikai figurákként is fogunk megismerni. Ilyeneket pedig még viszonylag elég bőven találtunk s a 3-ik részben is fogunk találni. III. részül a héber idiómáknak harmadik faját, a synthesisre vonatkozót ( τό éni της συνέσεως) igórte a bevezetésben. Definitióját ennek sem adja, sőt minden bevezető szó nélkül egyszerűen így kezdi: "Ιδια τοΐ μακαρίου Jav ϊδ εΐη αν ταντα , mintha eddig is nem túlnyomóan a zsoltárokkal foglalkozott volna. Pedig e részben inkább volna szükség egy kis tájékoztatásra, épen a cím szokatlansága miatt, mint az előzőkben, hol a cím mindjárt eligazít. De azért a class. rhetorikából mégis sejtjük, miről van itt szó. A figurák egy osztályáról, 1) Ebbe a hibába gyakran beleestek az idegennyelvű fordítók, a LXX-esek is, a görögül írt szir exegetdk (Mops. Theodor és társai) is, sőt még maguk a zsidók is. Aztán csodálkoztak s az eredetit vádolták az idők e felcserélése miatt. ') P. Rutilius Lupus (Kr. e. 30 körül, De figuris sententiarum et elocutionis I. II. k.) és M. í'abius Quintilianus (1. sz. Kr. u.) a figurákat szintén két főosztályra osztja, u. m. αχ. διανοίας (mentis, sensus, sententiarumi és αχ. Ιέξιως (verborum, dictionis, elocutionis, sermonis, orationis.) De inst. oratoria IX. 1. — De az utóbbinak két alfaját különbözteti meg: alterum loquendi rationem vocant, alterum quod ad collocationem maximé exquisitum est. Quorum tametsi utrumque convenit orationi, tamen possis illud grammaticum, hoc rhetoricum magis dicere. (IX. 3.) A grammatikai figurák tehát a nyelvtani és phraseologiai sajátságokat foglalják magukban s ezért specialis értelemben αχ!;υαια λίξιως (figuráé locutionis), mig a rhetorikai figurák a művészi szófűzést biztosítják s ezért αχψιατα αυνΆέαίως (figuráé constructionis) Innen érthető meg, hogy C. Curius l·ortunatianus (400 körül Kr. u.) Artis rhetoricae libri III. c. művecskéjében (III.-ik könyv, Rhetores Pithoei, Paris, 1599. 73. lapon) a αχ. διανοίας mellé a szóalakzatok e két alfaját önálló két osztályként rendeli s különbségüket így határozza meg: Quod λίξαο; (ez felel meg a grammatikai alosztálynak) in singulis verbis^fiunt, λόγου vero (ez a rhetorikainak) in elocutionis compositione. Ez a lényeg Hadrian felosztásában is, melyet hogy még jobban kifejezzen, azért vette bele a λύγος helyett a synthesis szót is. Ε hármas felosztás akkor, legalább egvidőre, kétségen kivül divatba jöhetett.
