Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

1 194 Dr. Daxer György. születés után a szent lélek kegyelmével cooperál. miért is Ebrard helyeseli a luth. dogmatikusoknak erre vonatkozó tanát. (570. 1.) De már az emberi szabadság és felelősség alapját nem akarja velük a kegyelmi eszközök használásának szabadságában látni. (566 1.) Ennek pedig az az oka, hogy Ebrard a megtérésben egészen határozottan a synergismus útjára lépett, amint azt Müller Károly is mondja (Herzog f. R Ε. 5. köt. 237. 1. 42. sor), aki különben egész dogmatikájáról azt állítja, hogy a positiv közvetítő theologiának rendszereivel megegyezik, (u. o. 38. sor.) így tehát nem csoda, hogy a mi kérdésünkben is vele egy uton halad. 2. Böhl Ede. 1836—. A másik ref. theologus, akivel még foglalkoznunk kell, Böhl Ede, aki sok éven át volt a bécsi ev. theol. fakultás ref. dogmatikusa. Az ő álláspontja már sokkal határozottabban református felekezeti álláspont az Ebrardénál, amint az dogmatikájából („Dogmatik. Darstellung der christlichen Glaubenslehre auf ref. kirchl. Grundlage". 1887), valamint abból is kitűnik, hogy Ebrardot csak úgynevezett ref. dogmatikusnak nevezi. (Dogmatik 539. 1.) Nála nyer az ujabb időben a ref. egyháznak kérdésünkben elfoglalt állásponja a legjellemzőbb módon kifejezést, s így annak megismerése és ismertetése nem csak érdekes, hanem fontos is. Böhl kérdésünkben a soteriologiában, de különösen a meghívásról szóló tanban nyilatkozik. A természetes ember a meghívás idején halott a bűnök miatt és a harag fia. Hanem azért mégsem tuskó vagy kő, mint a formula concordiae állítja, mert meg van benne az Istennek mint bírónak ismerete és a tőle való félelem. Persze ezen istenismeret nem tiszta (457. 1.) és a félelem nem szeretet. Épen azért nem is vezetnek az Istennel való közösségre. De a szt. lélek meghívó munkája beléjük kapcsolódik és előhívja hatásával az emberben az Isten iránt való igazi hitet. (458. 1.) Itt csak Isten cselekszik, az ember csak annyiban, amennyiben Isten szent lelkével megindítja őt. (469. 1.) A meghívás teremtés jellegével bíró isteni mű, amely önmagában be van fejezve ós az ember részéről semmiféle előzékenységet nem kíván. (470. 1.) lízen egyszeri meghívás alapján aztán Isten többször is meghív bennünket: a régi embernek mibennünk naponként meg kell halnia, hogy feltámadjon az uj ember. (471. 1.) Csakhogy itt meg kell jegyezni, hogy az újjászületésben az ember lényege meg nem változik (504.), a megtérés utáni állapotában is marad önmagában, ami volt, t. i. test, amelyet állandóan a keresztre kell feszíteni (507.), de soha sem lehet szentté tenni. (509.1.) Önmagunkban nincsen semmink, csak a Krisztusban vagyunk tökéletesek. (511. 1.)