Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

1 184 Dr. Daxer György. Legelőször az ember ellenáll a meghívásnik, mert természetes vágyai másra irányulnak, mint a mit a szt. lélek akar. És ha azután a meghívott az Isten kegyelme által visszaállított önelhatározás folytán azt akarja, amit Isten akar, úgy akkor sem szűnik meg benne az ellenállás a kegyelem erőivel szemben, amint az ó ember sem szűnik meg benne sőt ellenkezőleg vele állandó harcban marad. De ezen ellenállás az üdv megragadása után más, mint az, melyet a meghívás legyőzött vagyis a természetes ember ellenállása. (342.1.) Ha azon ellenállásból, melyet már legyőzhetnénk, de nem akarunk leküzdeni, elutasítjuk az isteni kegyelmet, akkor ez már nem egyforma bűn avval, melyet a természetes ember elkövet, ha elutasítja a kegyelmet. Hiszen a megtérés után már máskép is cselekedhetnénk, amit a természetes emberről nem lehet állítani. Azért a szóban forgó bűn analog az első ember bűnével, azaz egy ujabb bűnbeesés. (343. 1.) Frank felfogása szerint sem képes tehát a természetes ember a megváltásnak önerejéből való elsajátítására, ámbár a megtéríthetőség képességével bír. Azért csak Isten kegyelme mívelheti ezt benno és pedig úgy, hogy az igében eljön hozzá elkerülhetetlen hatásaival, legyőzi természetes ellenállását és az önelhatározás erőit közli vele, amelyek aztán azon helyzetbe hozzák, hogy vagy továbbra is ellenkezik az Isten kegyelmével szemben vagy pedig magát az üdv megragadására elhatározza. Amaz ellenkezés felér egy második bűnbeeséssel, míg a kegyelem mellett való elhatározás szintén synergismusra, de a helytelen synergismus elkerülésével a helyes értelemben vett synergismusra vezet, amely szerint az emberi cooperatio mindig csak az isteni hatás alapján lehetséges. De Frank szerint még ez esetben is helytelen együtthatásról beszélni, mert hisz akkor, mikor az isteni kegyelem a meghívásban új lelki élet csiráját bocsátja lelkünkbe, az ember hatásáról vagy együtthatásáról szó sem lehet, s a meghívottnak tevékenységéről, a mely a kegyelem ajándéka és mindig is azon alapszik, sem lehet mondani, hogy együtthatás volna. Inkább csak az ember hatásáról lehetno beszólni, mert hiszen ő az, aki Istenadta erejét megfeszíti, hogy a felkínált ós felismert üdvben részesüljön. Az teljesen és tökéletesen emberi cselekvés, bár teljesen és tökéletesen isteni hatásnak köszönhető. (343. sk. 1.) Frank fejtegetéseinek ezen áttekintése után azt mondhatjuk tehát, hogy a megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonyáról való felfogása lényegében megegyezik Thomasiuséval. Csak abban tér el nemcsak Thomasiustól, hanem más theologusoktól is, hogy szerinte a megtérés eredménye egy új én, amely az ó-ember énjével állandó tusában van, s ezt nem képies, hanem valódi értelme szerint állítja.