Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
1 182 Dr. Daxer György. öntudatban lejátszódó folyamat, melyet az ige hallgatása, tehát olyasvalami közvetít, ami teljesen az ember személyiségéhez alkalmazkodik. Mindevvel meg van adva a megtérés lehetősége, de sem maga a megtérés, sem annak kezdete nincs még meg. Még az ó-ember ellenállása sem szűnt meg a szt. lélekkel szemben, sőt legtöbbnyire csak most kezdődik meg igazán. Amit a szt. lélek eddig elért, az az önelhatározás helyreállítása, úgyhogy az ember személyisége nyitva áll a szt. lélek hatása előtt. A megtérés avval kezdődik, hogy a szt. lélek nemcsak az értelemre hat, hogy isten igéjére hallgasson, hanem az akaratra is, hogy a bűntől elforduljon és az isten kegyelméhez forduljon; az emberben a bűn tudatát, a bocsánat után való vágyat, az isten Ígéretében való bizodalmat ébreszti. Ez is persze isten kegyelmének hatása, a melynek amaz új, a kegyelem hatása által helyreállított önelhatározás is feltétele. Mert hiszen ezen új akarat most is, később is a bűn pártjára is állhat. Mikor megint az önelhatározás lehetősége előtt állunk, azon pillanatban történik a döntés, melytől az ember üdve függ. Ha az Isten kegyelmét megbecsüljük, kezdetét veheti a megtérés. (469. 1.) És ez úgy van a keresztyén életben való továbbhaladás esetén is. Az ember most már a szt. lélektől ajándékozott erők birtokában a szent lélekkel együttműködik. De azért mindent, megtérése kezdetét, továbbhaladását és tökéletességét csak Isten kegyelmének köszönheti. És fejlődése minden fokozatán szabadságában áll, hogy az isteni kegyelem ajándékait továbbra is híven megőrizze és értékesítse vagy pedig az elismert üdvöt magától eltaszítsa. Ezen alapszik az ember egyéni felelőssége az Isten előtt. (470. ].). Ε fejtegetésekből világos, hogy Thomasius a keresztyén hittudat mindkét tényezőjét meghagyja jelentőségében s egyiknek sem kedvez a másik róvására. Csak az Isten igéje első lelki hatásairól állítják egyesek (pl. Müller Gy.) hogy azok a személyiség róvására esnek és magikusok. Thomasius is rámutat arra, hogy az nem áll, mert ama hatások az ige közvetítése folytán az ember személyiségéhez alkalmazkodnak és bizony hatásuk módja nem nélkülözi a psychologiai analógiákat. A hatalmasabb személyiség hatása egy másikra «leinte mindig elkerülhetetlen és azután kihívja a személyes elhatározást. Legfelebb azt lehetne még kérdezni, vájjon gondoskodott-e Thomasius eléggé azon félreértés elkerüléséről, hogy a megtérés előtt és után ugyanazon akarattal van dolgunk, csakhogy ott a bűntől leigázott akarattal, amely nem bir érvényesülni, míg itt békóitól megszabadulva most már képes Isten kegyelmével együtt működni. Mert bizonyos, hogy akkor sem védekezett volna eléggé a synergismusnak, ha még oly finom de határozottan egyik faja ellen.