Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Payr Sándortól: A pietismus paedagogikája
80 Payr Sándor. keztek elsajátíttatni a növendékkel. Ezért tanították a dogmatika mellett az erkölcstant. Ahol a vallás-erkölcsi nevelés fontosságát ennyire hangsúlyozták, s ahol annyi tanuló nemcsak a tanteremben, hanem az internatusban is együtt lakott, olt fontos tényezőnek ismerték a nevelésben a fegyelmet is. A pielismus világnézete valamivel komorabb, mint Comeniusé. A játékot hiábavalóságnak tartja s nem engedi meg iskolai drámák előadását vagy épen külső színházak látogatását. Míg Comenius a színjátékoknak is elismeri kettős hasznát: megkönnyítik a tanítást (az élő megszemélyitésben látott dolgok jobban az emlékezetbe vésődnek) és előkészítenek az életre (a játszó és néző tanítványt atkalmassá teszik a közéletben való illendő viselkedésre, Jausz, i. m. 191. 1.). Igy Francke a gyermek természetét is romlottnak, különösen akaratát a bűn és érzékiség hatalma alatt állónak tartja. A gyermeknek ezt a természetes bűnös akaratát akarja tehát kezdettől fogva megtörni, de nem a törvény békóival, hanem a szeretet vesszejével. Azért hirdeti ő is mint főszabályt a fegyelemre vonatkozólag : az evangéliom kedvessége és ne a törvény szigorúsága uralkodjék az iskolában. Ezt nevezi ő a nevelés evangéliomi módjának. Protestáns paphoz és nevelőhöz méltó princípium, (Kurzer u. e. Untericht 15 §.). A pietismusnak a fegyelemről szóló tanát Francke neveléstanában (i. m. 15. §.) és az árvaházi tanítók számára kiadott külön utasításban (Instruction für die praeceptores, was sie bei der Disciplin wohl zu beobachten. 63 pontból álló. Richter i. m. 560—573. 1. Magyar fordításban közli Kellner-Nagy Lajos r. kath. irányzatú müve is : Képek a nevelés történelméből, Győr, 1889. 212—18. 1.). találjuk. Ezekről még a Franckeval szemben sokszor oly kíméletlen Richter Károly is elismeri, hogy a maguk nemében igen jók, a paedagogiai bölcseségnek igazi arany szabályai (i. m. 179. 1.) Mily szép ez instructiónak mindjárt az 1. pontja : „A keresztyén nevelő mindenek előtt buzgón imádkozzék Istenhez, hogy a fegyelem gyakorlásához kegyelmet és bölcseséget adjon neki." És mily nagy igazság rejlik a 2. pontban : „Mivel rendesen úgy szokott lenni, hogy a legtöbb nevelő kellő tapasztalat és igazi keresztyén szeretet hiánya miatt a jót inkább szigorú külső fegyelem által akarja kierőszakolni, mintsem hogy a reá bízottakat szerető lélekkel pártul venné és szivüket atyai hűséggel és béketűréssel megjobbítani igyekeznék és igy inkább atya, mint fenyítő mester igyekeznék lenni ; s mivel a fiatalabb koruakban ily atyai érzületet és igazi keresztyén szelídséget igen ritkán találunk: azért minden nevelő állhatatosan és alázatosan kérje Istent, hogy ilyen atyai indulatot adjon szivébe az ifjúság iránt és minden bárdolatlanságot és szivtelenséget távoztasson el tőle." Ezek után következnek azután a legnagyobb gonddal és bölcseséggel készített, a
